Sikerült: a Nemzeti Színházban szavalhat a dunaharaszti srác

//Berényi Attila
nemzeti_szinhaz-836513_pixabay_holdosi_20201025

Képünk illusztráció, forrás: pixabay / holdosi

Néhány napja számoltunk be az online megrendezett V. Nemzeti VERSeny-ről. Az indulók között ott volt a dunaharaszti Samu Levente is. Olvasóink pedig szavaztak, ráadásul nagyon jó eredménnyel.

Levente Babits Mihály: A nagy szobában című versét mondta el, egy olyan klip szerű kisfilmben, amelynek zenéjét is ő írta, és ő is játssza el zongorán.

Levente édesanyja úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a netes voksoláson az első 4 helyen lévő versenyző között komoly küzdelem alakult ki, mindössze 10 szavazat volt közöttük a különbség! Levente az előkelő második helyet szerezte meg. A verseny szervezőinek bejelentése szerint, az első három helyezett vehet részt a Nemzeti Színházban 2020. november 14-én és 15-én zajló szuperdöntőn, így csatlakoznak a korábban a megmérettetésbe bejutókhoz.

Hajrá Levente!