Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter egyeztetést tartott a Pest vármegyei települések vezetőinek. A „Közösségi Érdekvédelmi Konzultáció” elnevezésű rendezvényen Dunaharasztit dr. Szabó Zoltán alpolgármester képviselte.
Az egyeztetésen a tárcavezető kiemelte, hogy a belföldi vándorlás eredményeként Pest vármegyében nőtt a legnagyobb mértékben a népesség száma. A harmadik helyen a szigetszentmiklósi járás áll (1990 és 2023 közötti időszak) 19.102 fős népességnövekedéssel. A főváros ez idő alatt egy megyeszékhelynyi lakost veszített (330 ezer fő).
A miniszter kiemelte, hogy Pest Vármegyében a betelepülés okozta ingázás is problémát jelent:
„sokan a munkahely miatt utaznak a környező településekről a fővárosba, miközben a közszolgáltatásokat helyben veszik igénybe, ami nagyon megterheli a helyi közlekedési és kommunális infrastruktúrát.”
A betelepülés az agglomerációs településeknek nagy terhet jelent, hiszen folyamatosan bővíteni kell az infrastruktúrát, a helyi szolgáltatásokat egyre többen veszik igénybe. A kormány egy olyan jogszabály csomagot készít elő, amely az önkormányzatok kezébe adja a döntést, hogy ennek gátat szabjanak. Az elképzelésről most vármegyénként egyeztetnek a településvezetőkkel. Ezt meglehetősen szűk időtartamban, nagyjából két hét alatt végzik el.
A közösségi értékvédelmi szabályzó az Alaptörvény módosításából és egy sarkalatos törvényből áll majd. Ezeket az Országgyűlés tavaszi ülésszakán el is kívánják fogadni. Most zajlik a tervezési folyamat.
A módosításokkal csak lehetőséget kívánnak adni a településeknek, hogy helyi rendeletekben, szigorúan diszkrimináció mentesen óvják meg a helyi közösséget. Azaz ezzel az eszközzel nem lesz kötelező élni, hiszen több olyan település van, amely éppen bővíteni szeretné lakosságszámát.
A tervezet szerint lehetőséget adnának az ingatlanszerzés kizárására, vagy feltételekhez kötésére, a településszintű elővásárlási jog bevezetésére. Szerepel a tervezetben a lakcímlétesítés feltételhez kötése, valamint a helyi adóztatás célnak megfelelő módosítása.
A tervezet politikai célja a helyi önazonosság, a szokások és hagyományok védelme, valamint a népesség egyensúlyának megőrzése.
Az egyeztetésen jelen lévő polgármesterek nyitottak voltak a változtatásra. A felszólalásokból kiderült, hogy általános probléma a HÉSZ nehézkes betartatása, a már a kormányhivatalok hatáskörébe tartozó építési hatósággal való együttműködés. A polgármesterek jelezték, hogy sokfelé gondot okoz az üdülőövezetekbe, vagy zártkertekbe való beköltözés szabad joga. Ugyanis ezek a területek szándékkal nem fejlettek infrastruktúrálisan, ám az ide beköltözők igényei aránytalan terhet rónak az egész teleülésre. Kérték annak lehetőségét, hogy megakadályozhassák azt, hogy egy-egy ingatlanba tömegesen jelentkezzenek be, vagy, hogy az ingatlanfejlesztők a szabályokat kijátszva alakítsanak át irodákat, üzleteket lakásnak, vagy lakóegységeket bontsanak fel több részre. Felvetődött, hogy az ingatlanfejlesztők kötelezhetőek legyenek arra, hogy a helyi infrastruktúra fejlesztésből anyagilag is vegyék ki a részüket.
Több település jelezte, hogy már eddig is igyekeztek a rendelkezésre álló eszközökkel gátat szabni a nem kívánt népesség növekedésnek. Van, ahol a telekmérethez kötik a beépíthetőséget, változtatási tilalmat vezetnek be, a Helyi Építési Szabályzatot módosítják. Dunaharaszti is él egyébként ezzel az eszköztárral. Navracsics Tibor szerint a tervezett változtatásokkal most még több ilyen eszköz lesz az önkormányzatok kezében, hogy helyi értékeiket, közösségeiket megvédjék.