Egyeztettek Dunaharaszti gyermekvédelemben érintett szakemberei, intézményvezetői

//Berényi Attila
csalad-gyermekjolleti-beszamolo_dho_20250218-1

fotó: dho

A Dunaharasztin a gyermekvédelemben dolgozó, vagy a rendszerrel bármilyen kapcsolatban álló szakértők, civilszervezetek, intézmények vezetői, munkatársai vettek részt azon az egyeztetésen, amelyet a József Attila Művelődési Házban tartottak.

Bölcsőde, iskolák, gimnázium, védőnők, rendőrség, polgárőrség, önkormányzat, családsegítő, egyházi közösségek, pedagógusok, szakemberek, civilek. Hosszú a felsorolás, ám mindannyian érintettek a városi gyermekvédelmi jelzőrendszerben. Évente egyszer minimum összegyűlnek, hogy megosszák tapasztalataikat. Erre egy jogszabály is kötelezi őket. Azonban az ilyenkor elhangzó tapasztalatok, értékelések komoly hátteret adnak a következő év munkájának, és felhívjak a figyelmet a legégetőbb, a családokban és ezen keresztül az oktatásban jelentkező problémákra. Az esemény a Dunaharaszti Család-és Gyermekjóléti Szolgálat szervezte.

Az egyeztetésen kiderült, hogy 2024-ben is jelentős számú üggyel kellett foglalkozniuk a szakembereknek a jelzőrendszeren belül. Ennek szabályai, törvényi háttere egyébként jelentősen szigorodott. Sok volt a gyermekveszélyeztetés, ezek között voltak szexuális hátterű esetek, fizikális vagy lelki bántalmazás is, de ide sorolják azt is, amikor a szülő meg akarja akadályozni, hogy gyermeke megkapja a kötelező védőoltásokat.

Balról: Láng Norbert (Fidesz – KDNP) önkormányzati képviselő, Büti Mihály (Lokálpatrióták Dunaharaszti Egyesülete), önkormányzati képviselő, Fülöp Ilona Izabella és Kindertné Döme Orsolya szociális ügyintézők. fotó: dho

Minden oktatási és nevelési intézmény vezetője elmondta, hogy a bölcsődétől a középiskoláig jellemző, hogy a házasságok felbomlása egyre negatívabb hatást gyakorol a gyerekekre. Manapság már az is jellemző, hogy az anya lép le, és hagyja hátra gyermekét, és az apa vesz át otthon minden szerepet. Egyre több az iskolai konfliktus a gyerekek között, de szintén minden intézményre jellemző a szülői agresszió a tanárokkal, nevelőkkel szemben, a túlzottan határozott érdekérvényesítés.

Továbbra is probléma a gyerekek körében egymás zaklatása, a bullying, a dohányzás, a szerhasználat, rongálás.

Az egyik intézményvezető, nagyon képletesen fogalmazta meg a tapasztaltakat:

„A gyermekek viselkedése leképezi a felnőtt társadalmat”

A résztvevők hangsúlyozták, hogy a jelzőrendszer jól működik, az önkormányzat pedig sokat tesz ezért. Az óvodások 70%-a térítésmentesen jut hozzá, szociális alapon az intézményekben az étkezéshez. Ez utóbbi költségét ilyenkor a város vállalja magára. De sok iskolás is ingyen ehet a suliban.

Az iskolákban azoknak a diákoknak, akiknek erre van szüksége, fejlesztő pedagógusok segítik a tanulmányaikat, illetve iskolapszichológusok is munkába álltak.

Balra: Vojtehovszki Beáta (Lokálpatrióták Dunaharaszti Egyesülete), a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke. fotó: dho

Az eseményen a dunaharaszti képviselő-testület több tagjai is jelen volt. Vojtehovszki Beáta (Lokálpatrióták Dunaharaszti Egyesülete), a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke felszólalásában elmondta, hogy a testület hetente ülésezik. Ezen alkalmakkor bírálják el hozzájuk beérkező segítség kéréseket. A város továbbra is finanszírozza a lakosság és a gyermekek részére ingyenes szűrővizsgálatokat, diákok táborozását támogatja, valamint más mellett a költségvetésben garantálja a szociálisan rászoruló gyerekek ingyenes, intézményi étkeztetését.

(dho)