Nagy volt a szavazási kedv június 9-én, de ez leginkább az országos eseményeknek volt köszönhető. Dunaharasztin 10 686-an voksoltak, ez a jogosultak 57,87%-a.
Az egyértelműen kimondható, hogy a mandátumhoz jutott listás képviselők és a polgármester nagyon határozott felhatalmazást kaptak az októbertől induló 5 éves ciklushoz.
Ami a polgármester választást illeti, két független jelölt közül választhattunk, rendkívül eltérő képességekkel, múlttal, lehetőségekkel. Dr. Szalay László 2002 óta áll Dunaharaszti élén. A polgármester ismét független jelöltként indult. Az MSZP és a FIDESZ helyi szervezetei, valamint a Lokálpatrióták Dunaharasztiért Egyesület mind nyíltan kijelentették, hogy elégedettek a munkájával, és azt szeretnék, ha ő folytatná tovább a megkezdett munkát. Néhányan ezt nehezen tudták értelmezni a kampányban, mondván, miért nem szerepelnek ezek a párt és szervezetlogók a jelölt kampányanyagain. Nos, ezt akkor kellett volna megtennie, ha ezen szervezetek színeiben indul, de itt éppen fordítva történt, kívülről támogatták őt. Dr. Szalay László a szavazatok 76,75%-át kapta meg (5654 voks), ami nagyon erős felhatalmazást jelent.
A másik független polgármesterjelölt Tóth Péter volt. Meglehetősen egysíkú, támadó jellegű kampányt folytatott és nem sikerült lényeges ismertséget szereznie. Üzenetei nem ütötték meg a választók ingerküszöbét, pedig próbálkozása volt bőven. Független ellenzékinek aposztrofálta magát, amely nem igazán értelmezhető. Péter 22,67% szavazatot kapott, ami 2353 voksot jelent. Ám ha elővesszük a 2019-es választás adatait, ahol Barabás Emőke volt a kihívó fél (aki tegyük hozzá összehasonlíthatatlanul nagyobb hozzáértéssel, szakmaisággal bíró személy), akkor láthatjuk, hogy ő 23,25% szavazatot kapott (ez 1713 főt jelentett akkor). Arányaiban csak kevesebb mint egy százalékkal többet, mint most Tóth Péter. Ebből levonható az a következtetés, hogy van Dunaharasztin egy jól meghatározható réteg, akiknek lényegében mindegy, hogy ki a jelenlegi polgármester kihívója, rá szavaznak. Ők az úgynevezett protest szavazók.
A képviselő-testületben jelentős átalakulás megy végbe októbertől. Az őszig még regnáló (jelenlegi) képviselő-testületben a Lokálpatriótáknak 5 +1 képviselőjük volt (egyikük listán jutott be), a Fidesz 2+1 képviselővel bírt, 1 független választókerületi honatya ült a testületben és 1 listás helyen bejutó, az MSZP-t képviselő helyi politikus.
Októbertől a Lokálpatrióták 7 saját jogon megszerzett helyet tudhatnak magukénak a 11 fős testületben, azaz jelentősen sikerült megerősítenie befolyását a civil szervezetnek, sőt stabilan döntőképes többséggel bírnak.
Független jelöltként összesen 4-en indultak a kampányban. Hajdu Zsoltnak meggyőző fölénnyel sikerült megtartania képviselői helyét. Az eddig a FIDESZ és a Lokálpatrióták színeiben dolgozó, de most függetlenként induló Kerekes Gabriella azonban nem járt sikerrel, így át kell majd adnia helyét ősszel a testületben.
A FIDESZ-KDNP helyi szervezetének most egy képviselői hellyel kevesebbel kell beérnie. Ez a két mandátum is a kompenzációs lista eredménye. Úgy tűnik nem sikerült olyan jelölteket találniuk, akik képesek lettek volna megszólítani a stabil kormánypárti szavazótábort Dunaharasztin. A helyhatósági választáson ugyanis kevesebb súlya van a pártkötődésnek, az ismertség, a helyismeret fontosabb.
Talán a legérdekesebb a Demokratikus Koalíció választási eredménye. A DK helyi szervezete a 8 választókerületben 7 helyen akart jelöltet állítani, ám csak 6-ban sikerült. Tehát éppen csak lett listájuk. Mindenhol utolsó helyen végeztek. Ha összeadjuk a jelöltjeikre leadott összes Dunaharaszti szavazatot, akkor 695 voksot kapunk, amely kevesebb mint amit a legtöbb Lokálpatrióta jelölt egyedül elért. A DK érdekes kampány stratégiát választott, nyíltan nem, ám a háttérből segítették Tóth Péter polgármesterjelöltet – ajánlásokat gyűjtöttek, posztokkal, kommentekkel igyekeztek megtámogatni őt. Mindez arra volt elég, hogy 1 listás helyet megszerezzenek. Bár valószínűleg jobban nyomott a latba az, hogy az MSZP most nem indított saját listát, hanem Kücsön Sándor a Lokálpatrióta csapatban vállalt szerepet, és pártja kívülről támogatta őt és a kampányt. Ezzel a 7-es választókerületben meggyőző fölénnyel, 60%-os támogatottsággal sikerült is megszerezni a mandátumot.
Több párt nem indított jelöltet városunkban. A Tisza Párt csupán aláírásokat gyűjtött Dunaharasztin az EP kampányához.
A Jobbik, a Mi Hazánk, a Nép Pártján, a PM, az LMP jelenleg lényegében nem létező szervezetek Dunaharasztin.