Az év elejével megváltozott a külterületi égetés szabálya

//Berényi Attila
kulteri-egetes_freepik_kirakun_20200213

Képünk illusztráció, forrás: freepik / kirakun

Engedély már nem kell a külterületi szabadtéri égetéshez, azonban továbbra is előzetes írásos bejelentést kell tenni róla a tervezett időpont előtt öt nappal a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál. Többek között ezt is tartalmazza a januárban módosult Országos Tűzvédelmi Szabályzat.

Lényeges, hogy ebben a külterületi égetésről van szó, a belterületi, azaz településen belüli szabályok változatlanok. Dunaharaszti Önkormányzatának rendelete szerint ugyanis a…

„… város közigazgatási területén az avar és kerti hulladék (mindennemű növényi hulladék) elégetése szigorúan tilos.”

Így a változás elsősorban a gazdálkodókat, mezőgazdasági területek művelőit érinti, és nem a lakosságot!

A mostani módosítás a külterületekre vonatkozik, és országos szintű. Ugyanis változott az Országos Tűzvédelmi Szabályzat, a módosítás január 22-én lépett hatályba. Ez – ahogy a Védelem Katasztrófavédelmi Szemle című szaklapban fogalmaznak – finomhangolás, amelyet a gyakorlati tapasztalatok és a fejlődés által generált módosítási igények indokoltak.

Korábban engedély- és illetékköteles volt a külterületi irányított égetés, a szabályozás viszont úgy változott, hogy a tervezett égetés időpontja előtt elég írásos bejelentést tenni a szándékról, és illetékmentessé is vált a tevékenység. A bejelentést a megyei igazgatósághoz kell benyújtani, elektronikus formában. Tartalmaznia kell az égetés tervezett időpontját, terjedelmét és földrajzi koordinátákkal vagy helyrajzi számmal megadott helyét. Az irányított égetést legfeljebb tíz hektár egybefüggő területen lehet végezni.

 

(katasztrófavédelem.hu)