TrachtTag Dunaharasztin

//Tóth Gábor
TrachtTag Dunaharasztin, fotó: dho

TrachtTag Dunaharasztin, fotó: dho

Idén immár 11. alkalommal rendezték meg a magyarországi német népviselet napját, azaz a TrachtTag-ot. Természetesen Dunaharasztin is sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A nap lényege az, hogy ekkor a hétköznapi öltözékükbe illesztik a magukat svábnak vallók, egy-egy hagyományos ruhadarabjukat, vagy teljesen viseletbe öltözve dolgoznak, tanulnak.

A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskolában ez alkalomból több tanár, sőt az igazgató asszony, Vighné Bacsó Mónika is viseletben volt, és több diák is így érkezett az iskolába. Ezen túl Hommer Anna a Blumenstrauss Kórus tagja a haraszti viseletről tartott előadást a gyerekeknek. Délután pedig Lénártné Németh Mónika a hagyományos diós süti, a Nusspega elkészítését ismertette meg a diákokkal.

A város más pontjain is feltűntek a viselet elemei. Dr. Szalay László polgármester a hagyományok előtt tisztelegve a viselethez tartozó ingben és mellényben érkezett hivatalába. Az egyik fodrászüzletben is a hölgyek viseletben készítették a frizurákat. De viseletben szolgáltak ki a gazdaboltban vagy éppen a kreatív üzletben, és a Mese óvodában az óvó nénik közül többen szintén viseletben voltak.

(dho)