Egykor Dunaharasztin élt, most az egyik legrangosabb kereskedőház bocsátja árverésre festményét

//Berényi Attila
Egykor Dunaharasztin élt, most az egyik legrangosabb kereskedőház bocsátja árverésre festményét
Az egyik legnevesebbnek számító Christie's aukciósház bocsátotta árverésre a félig indiai félig magyar származású festőnő, Amrita Sher-Gil alkotását.

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett Amrita Sher-Gil 1913-ban született Budapesten, édesanyja magyar volt, míg apja egy szikh nemesi család sarja.

A család, az apa I. világháborúban ellenségesnek számító brit állampolgársága miatt először Dunaharasztira költözött, majd később, már a világháború vége után, Amrita 8 éves korában a Himalája lábánál fekvő indiai Simlába telepedett le, írja a Nőemlék.

A Dunaharasztiban töltött időben Amrita Sher-Gil, és a nála egy évvel fiatalabb húga, Indira nem járt iskolába, hanem házitanító tanította őket, az otthoni nyelvi kavalkádban pedig (ahol a francia, angol, pandzsábi egyaránt beszélt nyelvek voltak) a két lánynak a magyar lett a “testvérnyelve”. Amrita Sher-Gil mellé rajztanárt fogadtak, és anyai nagybátyja, az indológus Dr. Baktay Ervin is foglalkozott a képzésével (hisz korábban maga is festőnek tanult).

Később Franciaországban élt egy ideig, majd visszatért az akkor Brit India részét képező országrészbe. Lahórba halt meg 1941-ben, 28 évesen.

A fiatalon elhunyt művész 172 dokumentált munkájának többsége Új-Delhiben, a Modern Művészeti Nemzeti Galériában van, magánkézben lévő alkotásai pedig időről-időre gazdát cserélnek Indiában. 2018-ban 187 millió rúpiáért (779 millió forint) kelt el egy 1934-ben készült műve a Sotheby’s első mumbai aukcióján, emlékeztet a fidelio.hu.

Az indiai kormány, amely 1976-ban nemzeti kincsként ismerte el Sher-Gilt, hatósági engedélyhez kötötte a művész munkáinak kivitelét az országból.

Most a Denyse portréja című alkotása kerül kalapács alá.

Amrita Sher-Gil: Denyse portréja Fotó/Forrás: Christie’s

Ezt korábban nem ismerték a szakértők, mivel azóta, hogy csaknem kilencven évvel ezelőtt elkészült, a festmény egyik magángyűjteményből a másikba került Franciaországban. A portré Sher-Gil egy barátját, Denyse Proutaux francia műkritikust ábrázolja vörös bársonyruhában, a háttérben színes virágokkal. 1932-ben készült a kép, amikor a művész még csak 19 éves volt.

Akinek kedve szottyanna megvenni a képet, az 2021. március 17-én licitálhat rá a Christie’s dél-ázsiai modern és kortárs műalkotásoknak szentelt árverésén. A kép bemutatóját a Christie’s oldalán, ide kattintva érheti el. Az alkotás becsült ára 1,8 és 2,8 millió amerikai dollár között mozog.

(fidelo.hu, nőemlek.hu, christies.com)