A szakmai megbeszéléssorozat első állomásaként Dunaharasztiban tartott találkozó célja az volt, hogy a résztvevők közösen áttekintsék, miként javítható az állati eredetű melléktermékek begyűjtése, feldolgozása és megsemmisítése, illetve hogyan racionalizálhatók a termelők terhei – ismertették.
„A megfelelő hulladékkezelés alapvető az állattartásban, mivel szorosan összefügg az állategészségüggyel, járványvédelemmel és a körkörös gazdálkodással” – írták.
A felek egyetértettek az érdemi szakmai párbeszéd fontosságában, amely a jövőben lehetőséget teremthet egy hatékonyabb és fenntarthatóbb melléktermék-kezelési rendszer kialakítására. A résztvevők megállapodtak abban, hogy folytatják az egyeztetéseket, és közösen keresnek megoldásokat az állati melléktermékek kezelésének és hasznosításának fejlesztésére, akár a hazai szabályozás átgondolásával is.
A megbeszélésen a Baromfi Termék Tanács, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Magyar Húsiparosok Szövetsége, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége, a Magyar Sertéstenyésztők és -tartók Szövetsége, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetői vettek részt.