Hivatalosan is átadták az OTP dunaharaszti, megújult bankfiókját

//Berényi Attila
otp-fiok_dunaharaszti_dho_20241016-1

kép: dho

A Dózsa György úti fiók néhány hete már ismét fogadja az ügyfeleket, ám a hivatalos átadóra most került sor.

Az intézmény belső tere teljesen átalakult, nyitott, emberközelibb, családiasabb hangulatot áraszt. Az ügyfelek így kényelmesebben, és intimebb környezetben tudnak egyeztetni a pénzintézet szakértőivel.

Galovics Gábor az OTP Bank Budapesti Régiójának régióvezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a bank kiemelt céljának tekinti a digitalizációs fejlesztéseket, az állandóan és önállóan elérhető banki szolgáltatásokat, azonban az is fontos, hogy a bankfiókokban személyesen is elérhetőek legyenek szakértőik, akikkel így személyes, bizalmi kapcsolat alakítható ki.

A megújult ügyféltér. fotó: dho

A régiós vezető az idén 75 éves OTP Bank európai viszonylatban is jelentős pénzügyi cégként határozta meg, amely 12 országban – ötben piacvezetőként – 17,5 millió ügyfelet szolgál ki. A társaság ennek megfelelően dolgozta ki vállalati stratégiáját.

Galovics Gábor az OTP Bank Budapesti Régiójának régióvezetője (b) és Karl József Dunaharaszti alpolgármestere (j). fotó: dho

Karl József Dunaharaszti alpolgármestere a megnyitón felidézte, hogy emlékeiben még él, a 40 esztendővel ezelőtti, más helyszínen álló, korábbi bankfiók. Emlékeztetett, hogy a lakosságnak, a gazdasági és a pénzügyi élet szereplőinek, valamint az önkormányzatoknak is nagy szükségük van a stabil, kiszámítható jövőképre, tervezhetőségre, pénzügyi biztonságra.

(dho)