A rendezvény felvezető szónokaként dr. Szalay László, Dunaharaszti polgármestere emlékeztetett, hogy a járvány okozta gazdasági válság után az orosz-ukrán háború miatt kell megküzdenie az országnak újabb kihívásokkal. Kifejtette, hogy Dunaharaszti logisztikai szempontból jelentős szerepet tölt be térségben, valamint a nagy cégek mellett sok kis- és közepes vállalkozás lel itt otthonra.
dr. Vereczkey Zoltán, Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy a rendezvény sorozat 27 várost érint és 3 hónapot vesz igénybe. Álláspontja szerint a világ válságok sorozatát kezeli. Előadásában részletesen elemezte a válságok elleni küzdelmet, azok eszköztárát. Álláspontja szerint, sohasem volt olyan fontos a gazdaság számára a stabilitás, mint most a szomszédos országban zajló háború árnyékában.
Pánczél Károly, a térség parlamenti képviselője beszédében elmondta, hogy jó lenne legalább 10 nyugodt esztendő, amikor békés fejlődésre van lehetőség. Emlékeztetett, hogy bő egy évtizeddel ezelőtt a valutaválság hatásával kellett megküzdeni, majd az IMF hitelt kellett letudni. Ezt követte a migrációs válság, amit a COVID járvány követett. Értékelése szerint mindezeket sikerült legyűrni, ám most az orosz-ukrán háború gyakorol biztosan mély hatást a gazdaságra is. Felhívta a figyelmet, hogy a kormányzat válságkezelése a gazdaságélénkítésben, adócsökkentésben nyilvánult meg. Dunaharasztiban is több olyan beruházás valósult meg, amelyek a cégek működését segítették, támogatták. Mindennek a következménye a rekord gazdasági növekedés lett.
Prof. Dr. Nógrádi György, külpolitikai szakértő, egyetemi professzor „Biztonság és stabilitás” című előadásában elemezte az éppen aktuális nemzetközi helyzetet, külön hangsúlyt fektetve az orosz-ukrán háborúra, a „menekült” és „migráns” válságra.
Gál Gergely, miniszteri biztos azt mondta, hogy egy közösség akkor lehet erős, ha annak tagjai is erősek. Emlékeztetett, hogy több mint egymillió új állampolgárral büszkélkedhet a nemzet – utalva ezzel a határon túl élő magyarokra. Kiemelte a családtámogatási rendszert. A településfejlesztési programokról szólva hangsúlyozta, hogy a magyar vidéken élőket is fel kell emelni, helyzetbe kell hozni.
dr. Vincze Gábor, a PMKIK főtitkára a Pest megyei vállalkozások számára elérhető idei pályázati lehetőségekről adott tájékoztatást. Felhívta a figyelmet, hogy a PMKIK megújult weboldalán a „pályázatfigyelés” menü pontban a cégek minden fontos információt elérnek. A 2021-2027-es időszakban már Pest megye is bőségesebb unió támogatási forráshoz juthat, mert már nem Budapesttel együtt kezelik. A megyénkben található nagyvállalatok ebben a finanszírozási időszakban 50 %-os, a középvállalkozások 60, míg a kis- és mikrovállalkozások 70%-os maximális intenzitású pályázatokon indulhatnak el.