Forbes: Dunaharaszti a TOP költözési célpontok között

//Berényi Attila
Képünk illusztráció, forrás: freepik / dho
Évek óta csökken a főváros lakosságszáma és hasonlót tapasztalni a megyeszékhelyeken is. Közben az agglomerációs települések egyre népszerűbbek, így Dunaharaszti is.

Budapest lakossága 2020-ban majdnem 13 ezer fővel csökkent, és a megyeszékhelyeken is kevesebben éltek 2021 januárjában, mint egy évvel ezelőtt. Az érintett városok agglomerációjában viszont sok település gyarapodott, derül ki az ingatlan.com elemzéséből, melyet a Forbes idéz.

A cikk szerint a főváros lakossága immár 5. esztendeje csökkenőben. Az elemzésből kiderül, hogy fontos az agglomerációs települések bővülésében az odaköltözések mellett a természetes növekedést, vagyis a születéseket és halálozások különbségét, valamint az egyéb okokból történő lakcím-bejelentkezéseket is figyelembe venni.

Dunaharaszti lélekszáma az ingatlan.com adatai szerint 2020-ban 371 fővel emelkedett. Az itteni ingatlanok kínálati ára 2021.májusában 536 000 Ft/m2 volt. Taksonyban 130 emberrel laknak többen, mint egy évvel korábban és a mostani ingatlan átlagárak 562 000 Ft/m2-en állnak, azaz magasabbak a Harasztiaknál.

Az elemzés szerint a drágulás még 2014-ben indult el, de ez a kiköltözési hullámmal is magyarázható. A legtöbb új lakó egyébként a Győr-Moson-Sopron megyei Rajkán jelent meg országos összevetésben. A toplistán ez után már a fővárosi agglomeráció következik:

„Érd, Gyömrő és Nagytarcsa, Délegyháza, Veresegyház, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós.”

A felgyorsult kiköltözést a szakemberek szerint a járványhelyhelyzet okozta bezártság is magával hozta. Ugyanis sokat kezdtek kertes házakat keresi, hogy így szabaduljanak meg a négy faltól a karantén időszakában. Emellett a korábbi években megkezdett családiház-építkezések felgyorsított befejezése is szerepet játszott a nagyvárosok vonzáskörzeteiben látható növekedésben, írja a Forbes.

(Forbes)