A kinevezésről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. A tárcavezető a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszáért lesz felelős.
A kinevezés értelmében Palkovics László
- ellátja a Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése előrehaladásával összefüggésben felmerülő, jogalkotással kapcsolatos előkészítési feladatokat, kezdeményezi a jogalkotásra vonatkozó döntések meghozatalát,
- ellátja a projekt megvalósításával összefüggő kormányzati és – a külpolitikáért felelős miniszterrel és az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködésben – nemzetközi koordinációs feladatokat,
- koordinálja a Kínai–Magyar Vasúti Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság működését, valamint a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság projekttel kapcsolatos tevékenységét,
- elősegíti, nyomon követi és ellenőrzi a közlekedésért felelős miniszter projekttel kapcsolatban hozott szakpolitikai döntéseinek végrehajtását.
Palkovics főnöke ebben a munkában is Orbán Viktor miniszterelnök, tevékenységét titkárság nem segíti, de külön fizetést ezért nem kap.