Újabb fejlesztés Dunaharaszti világcégénél

//Berényi Attila
coca-cola-dokkolo-fejlesztes_sajtokozlemeny1_20201105

forrás: Coca-Cola HBC Magyarország

Öt különálló süllyesztett rámpás dokkolókaput helyezett üzembe Dunaharasztiban a Coca-Cola HBC Magyarország. Itt működik ugyanis az ország legnagyobb élelmiszeripari raktára.

A társaság célja, hogy fejlesztések és beruházások révén Közép-Európa legnagyobb gyártóbázisává váljon. 2019-ben 5,9 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre az országban, továbbá előkészítettek több olyan fejlesztést is, amely az elkövetkező években fog megvalósulni, áll a társaság szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében.

Ezúttal a Dunaharaszti raktár infrastruktúrájának korszerűsítésére került sor: a teherautós áruszállítás raktári kiszolgálását fejlesztve öt különálló, süllyesztett rámpás dokkolókapu állt munkába a központ raktárépületénél.

forrás: Coca-Cola HBC Magyarország

A telephelyen megforduló kamionok 90 százaléka ponyvás, 10 százaléka pedig dobozos felépítménnyel rendelkezik. A várakozások szerint a dobozos teherautók esetében akár 14 százalékos nettó időcsökkenés is elérhető lesz.

A Magyarországon eddig összesen több, mint 125 milliárd forintot befektető Coca-Cola HBC Magyarország 2017-ben 2 milliárd forintos beruházással hozta létre az ország legnagyobb élelmiszeripari raktárát. A 6500 négyzetméteres épületben 12 ezer raklapon összesen 8,4 millió liter termék fér el és a vállalat ebből a raktárból szolgálja ki hazai és export partnereit. Belföldön a vállalat több mint 100 féle terméket forgalmaz és ezek 90 százalékát Magyarországon állítja elő, kétharmad részben magyar alapanyagból.

A hazai vállalat a 28 országban jelenlévő, csaknem 615 millió fogyasztót kiszolgáló Coca‑Cola HBC csoport legnagyobb exportőre, a hazai értékesítésen túl ma már több mint 40 féle terméket exportál 26 országba.

A dunaharaszti székhelyű, Magyarországon két palackozó-üzemet működtető vállalat 1.050 dolgozót foglalkoztat, teljes tevékenysége során pedig közel 13.000 embernek biztosít munkát.