Dunaharaszti önkormányzatának közleményére hivatkozva szerdán számoltunk be róla, hogy a sokak által kedvelt Kisposta munkaerőhiány miatt bezár. Erről itt olvashat.
Mostanra Drscsákné Kerekes Gabriella a terület önkormányzati képviselője pontosította a Hivatal eredeti információját, nyilvánosságra hozva a Magyar Posta ez ügyben írt levelét. Ebből kiderül, hogy az állami vállalat nem tudja jelenleg biztosítani az ide szükséges 2 fő dolgozót, így az úgynevezett „postapartnerség” ideiglenesen, 2020. március 18-tól szünetel. Az is ott van a levélben, hogy amennyiben a személyi feltételek adottak lesznek változik a helyzet. A szünetelés időszakára helyettesítési díjat nem számít fel a Posta az Önkormányzatnak.
Drscsákné Kerekes Gabriella közösségi oldalán megjelent tájékoztatójában (lentebb olvasható teljes egészében) emlékeztet, hogy a Kisposta megmaradásáért nem is olyan régen az emberek utcára vonultak. A Kisposta leginkább a Ligeten élők életét könnyítette meg, jelentősebb számban az itt élő idősebb emberek postai ügyintézését.
A képviselő asszony egyben kiemeli, hogy a Kispostára jelenleg is keresnek embert, azaz van munkaerő felvétel.