A Parlamentben ismét téma volt a Budapest-Belgrád vasútvonal

//Berényi Attila
vonat_budapest-belgrad_freepik_20191104

Képünk illusztráció, forrás: freepik

Az LMP frakcióvezetője interpellálta a külgazdasági és külügyminisztert. Azt kérdezte: miért kell megépíteni az 1000 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonalat, ha a kormány megvett egy minden igényt kielégítő trieszti kikötőt?

A hvg.hu tudósítása szerint Keresztes László Lóránt arra kérdezett rá Szijjártó Péternél, hogy ha a kormány tájékoztatása szerint a trieszti, az állam által nemrég megvásárolt kikötő minden igényt kielégít, akkor miért van szükség az 1000 milliárd forintos, nagyrészt hitelből építendő vasútvonalra? Ez utóbbi ugyanis a pireuszi kikötőhöz teremt majd kapcsolatot.

Szijjártó Péter válaszában kifejtette: a trieszti kikötő nem mérhető a pireuszi kikötőhöz, a nagyobb hajók az előbbit nem tudják használni. A kormány megpróbál bekapcsolódni a Nyugat és Kelet közötti áruszállításért folyó versenybe, ezért kell a vasútvonal, hogy felénk jöjjenek a kínai áruk Nyugatra. A külügyminiszter szerint mindkét kikötői útvonalra szükség van.

Keresztes azt mondta, nincs megalapozva az ezermilliárdos projekt megtérülése, erre a kérdésre nem is válaszolt Szijjártó. A politikus nem, a Parlament viszont elfogadta a külügyminiszteri választ.

A Budapest-Belgrád vasútvonal tervezett fejlesztése, megvalósulása esetén érinti a Dunaharasztit ketté szelő vasúti szakaszt is.

 

(via: hvg)