A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.
A dunaharaszti esemény meghívója szerint:
„Ez az este több, mint egy ünnepi alkalom: a protestáns közösségek összetartozásának jele, és a hitünk alapjait, értékeit – a megújulást, az ige központi szerepét, a kegyelem üzenetét – ünnepeljük együtt.
Az alkalmon szeretnénk kifejezni hálánkat azért, hogy Krisztusban egy testként, mégis sokszínű közösségként élhetünk Dunaharasztin.”
Az est programját Szilák-Túri Krisztina evangélikus lelkész és Sziráki György, az evangélikus gyülekezet felügyelője vezeti. Az egyházak bemutatkozása, kötetlen beszélgetések, kórusmuzsika, szeretetvendégség várja az érdeklődőket.
Tisch Bálint Attila festőművész kiállítását Lehel Endre festőművész, alpolgármester nyitja meg az ünnep alkalmából.
Időpont: 2025.10.30. (csütörtök) 18:00
Helyszín: Dunaharaszti Laffert Kúria



















































































