Ökumenikus imahét volt Dunaharasztin és Taksonyban is

//Berényi Attila
imadkozas_freepik_250127

Képünk illusztráció. forrás: freepik

Az ökumenikus nemzetközi imahét a keresztény egyházak világszerte közös imahete. A rendezvényhez minden esztendőben csatlakozik Dunaharaszti és Taksony is.

Január 19-én, a budapesti Deák téri evangélikus templomban kezdődött a rendezvénysorozat. Idén a hét választott témája: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b).

A 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak Kr. u. 325-ben – emlékeztet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.

Dunaharaszti és Taksony keresztény közössége együtt vehetett részt az eseménysoron. A helyszínek között ott volt a taksonyi Szent Anna és a Református templom is, de volt imaest Dunaharasztin az Evangélikus és a Baptista imaházban, a Szent Imre és a Szent István király templomban, valamint a Református templomban is.

(Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, dho)