Családi délutánt tartott a dunaharaszti központú KACS

//Tóth Gábor
KACS_Taksony_dho_20230514-4

Gyermekjáték szerveződik. fotó: dho

A Keresztény Anyák és Családok (KACS) elnevezésű szervezetet Dunaharasztin álmodta meg a közösség. Az egyre népesebb csapat most egy Lélektöltő Családi Délutánon gyűlt össze, tudtuk meg a szervező Hrtyanné dr. Patonai Gabriellától.

A taksonyi Petőfi Sándor Művelődési Házban megtartott eseményen nagyon sok család vett részt. Felnőttek és gyerekek közösen meséltek egymásnak hitről, családról, összetartozásról. A KACS gyermekkórusa indította a programot, majd Dr. Vincze Attila és felesége, Tímea beszélt a házasságról, kapcsolatról, családról, férfi és női szerepekről. Ezt Jakab Emőke, 4 gyermekes családanya, a berceli közösség építője szólt az egybegyűltekhez. A taksonyi KACS működésével is megismerkedhettek az érdeklődők. Az esemény ideje alatt a gyerekek a Művelődési Ház termeiben kézműves foglalkozásokon, játékokon vehettek részt. A délután folyamán a WorSHIP Band is megörvendeztette zenéjével a jelenlévőket és volt kórus éneklés is. Mivel a belépő némi sütemény és üdítő volt, így a KACS délutánon bőséges enni és innivaló kínálat várta a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

(dho)