Elkezdődött a házasság hete

//Berényi Attila
hazassag-hete_freepik_pressfoto_20210207

Képünk illusztráció, forrás: freepik / pressfoto

Immár két évtizede szervezik meg a házasság hetét, a rendezvény sorozatnak lesz Dunaharasztin is eseménye. 2021 február 7. és 14. között zajlanak a programok.

A házasság hetét mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. A kezdeményezés Angliából indult. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével, áll a rendezvény sorozat hivatalos honlapján.

forrás: Dunaharaszti Római Katolikus Egyházközségek

Dunaharasztin 2021. február 14-én, vasárnap a Szent István templomban, 17.00 órától lesz rendezvény. Ekkor a házasok, jegyesek, elkötelezett szerelmesek szentmiséjét tartják meg. Az eseményt gitárral kísérve színesíti a Szent István kórus előadása. A szentmisét követően a jelenlévő házasok megújíthatják házassági esküjüket, tudtuk meg ifj. Bógár Zsolt káplántól.

A többi program a járványhelyzet miatt elmarad!

(dho, DHRKE)