A kezdet
Nem titok: Budapesten születtem és ott is nőttem fel. Dunaharasztihoz egy kósza kamaszkori szerelmen és a közeli tavakon kívül semmilyen kötődésem sem volt. A fiúnk születésével azonban minden megváltozott. Egy apró ember neveléséhez a főváros peremkerületei is hirtelen zsúfolttá és ijesztővé váltak. Röviden ez volt a legfőbb indok, hogy egy olyan lakóhelyet találjunk, amely nyugalmat áraszt, elérhető közelségben vannak a közintézmények és – ami a családunk számára mégoly fontos volt – legyenek vízfelületek, amelyeknek a partján hűsölni lehet vagy éppen csobbanni egyet, ha a kedvünk úgy tartja.
Hősöm
Dunaharaszti nemcsak emiatt volt kézenfekvő megoldás számunkra, hanem amiatt is, mert ennek a helységnek a szülötte egyik példaképem, Baktay Ervin is, akinek műveit – a kelet rajongójaként és bibliofilként is – faltam gyerekkoromban, kamaszkoromban és fiatal felnőttként is. Az Indiai regék és mondákat éppúgy rongyosra olvastam, mint A boldog völgy országát. Csodálatos világot tárt elém az a rendkívül művelt ember, aki – szerencsénkre – sutba dobta a festészetet, hogy inkább az írásnak, a kutatásnak éljen. Neki köszönhetem, hogy annak idején az antikváriumokban felfedeztem a Földgömb című folyóiratot, amelynek egy időben a szerkesztője volt (mellékszál: az 1929-ben alapított periodika félévszázad után, 1999-től újra megjelenik, ajánlom minden fotelutazó figyelmébe). Orientalista munkássága mellett kiemelkedő még az észak-amerikai indián kultúra kutatása és annak nagyközönséggel való megismertetése is. Alaposságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az Amerikai Indián Szövetség szacsem, azaz főnök címmel jutalmazta.
Számomra Baktay nemcsak egy tér, egy iskola vagy egy utca neve, hanem azé az emberé is, aki kiemelkedően sokat tett azért, hogy a keleti kultúrát megismertesse hazánkfiaival. Kőrösi Csoma Sándor és Vámbéry Ármin szellemi örököse, s egyike azon keveseknek, akik nem buddhista személyként meghívást kaptak Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatra Indiába. Ha a szobrával „találkozunk”, jusson eszünkbe, hogy nélküle ma sokkal kevesebbet tudnánk nemcsak a Távol-Keletről, de az amerikai indiánokról is.
