Gáll Sándor 1999 és 2010 között – ahogy ő mondja – szolgált képviselőként, 2012 óta a Művelődési Házat, majd a 2011-es felújítás után egy évvel már a Laffert Kúriát is és a Helytörténeti Emléktárat is vezette, a 2024-es nyugdíjazásáig.
– Dunaharasztival foglalkozni számomra szerelem. Ide születtem, itt voltam gyerek. Rengeteg helyi történetet hallgattam végig a nagyszüleimtől, melyek meghatározták az egész életemet- mondja Sándor, aki barátaival a 90-es évek elején alapított meg egy polgári kört. Az indíttatása abból eredt, hogy már kicsi kora óta nagy hatással voltak rá a polgári attitűdöt képviselő emberek. Csodálta a pedagógusokat, akik a polgári iskolában tanítottak, gyönyörű könyvtárral rendelkeztek. Pedig Sándor egy munkás és földműves családból származik, mégis elvarázsolta őt a polgári lét.
Számtalan feladata mellett a nyugdíjazása előtti évtizedekben a dunaharaszti Értéktár Bizottság elnökeként is dolgozott. 2024-ben többed magával (Hommer Anna, Katavits Kitti, N. Tóth Ágnes) megírta és kiadta azoknak a kulturális értékeknek a gyűjteményét, mely anno bekerülhetett a képviselő testület döntése alapján az értéktárba. Ilyen például a Laffert kúria, a Hősök tere, Baktay Ervin munkássága, Nepomuki Szent János műemlék szobra vagy a Német Nemzetiségi Tájház.
És hogy hogyan gondol ennyi év szolgálat után, a nyugdíjba vonulás küszöbét éppen átlépve magára?
– A rajongásom Dunaharaszti iránt sosem fog változni. Tele vagyok célokkal, mint például további haraszti értékekről szeretnék írni, melyek akár az értéktárba is bekerülhetnek, valamint jelenleg is rendszeresen publikálok az általam létrehozott SacraKult magazinba is. Nem unatkozom.
A Gáll Sándorral készült teljes beszélgetés alább megtekinthető.
