Mesékkel teleszőtt szombat Dunaharasztin

//Tóth Gábor
fotó: dho

fotó: dho

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg, idén első alkalommal a Mesemaratont a Laffert Kúriában.

13 mesélő, 13 mese, 13 élmény. Csillogó szemű gyerekek ültek a Laffert Kúria nagyszalonjának padlóján és hallgatták a meséket, amelyeket egy nagy fotelből mondtak el nekik.

Az esemény két főszervezője, Kettererné Bauer Mónika és Bódiné Palyóv Edit is elmondtak egy-egy mesét, nomeg rajtuk kívül még 11 mesemondó volt, a rendezvény fővédnökének tisztét Fodor Árpádné Marika vállalta magára.

Mesét mondta:

  • Krajnik-Balogh Gábor
  • Kettererné Bauer Mónika
  • Bódiné Palyóv Edit
  • Török Zotánné Erzsike
  • Varró Lászlóné
  • Bódi Júlia
  • Vrancenau-Kovács Gabriella
  • Arnótiné Szanyi Éva
  • Karsainé Gasser Mária
  • Horváth Balázsné Kakas Zsuzsa
  • Halász Mária / Midi
  • Gerstenbrein Jánosné
  • Bógár Zsolt

A mesék között pedig a Dunaharaszti Alapfokú Művészeti Iskola növendékei zenéltek. A kis szalonban egy kiállításon meseösvény várta a látogatókat, a szünetekben pedig kézműveskedni lehetett.

(dho)