Már évekkel ezelőtt felmerült, hogy Soroksár behajtási tilalmat rendelne el a területén fekvő Las-Torres Béla utcára. Ezt használják a haraszti Újtelepi dülőben élők arra, hogy egy óriási kerülő helyet bejussanak a fővárosba. Tény, hogy a Haraszti felől az agglomerációból érkezők közül sokan ezt menekülőútnak használják, az úgynevezett „LIDL-lámpa” miatt kialakuló dugó lerövidítésére.
Október elején kapta meg Dunaharaszti a Budapest Közút értesítését, miszerint Soroksár polgármesterének kérésére „Mindkét irányból behajtani tilos – kivéve célforgalom munkanapokon 07:00 – 09:00” jelzőtáblákat helyeznek ki a soroksári Las-Torres Béla utcába. Ennek hatására kezdeményezett egyeztetést az ügyben dr. Szalay László, Dunaharaszti Város polgármestere Bese Ferenccel. Információink szerint, itt a szomszédos kerület vezetője nem volt hajlandó belemenni, hogy a forgalmi nyomás csökkentése érdekében más megoldást válasszanak, például, hogy a csúcsban kikapcsolják a „Lidl kereszteződés” lámpáit, amelyek mesterségesen idéznek elő torlódást. Az egyezség végül az lett, hogy Dunaharaszti vállalta, a saját területén tesz ki korlátozó táblákat. Ez segít abban, hogy az Újhelyi dűlőben élőknek ne kelljen egy jó nagy kerülőt tenniük, hogy jóval lejjebb álljanak be a dugóba. Erről alábbi cikkünkben írtunk részletesen.
Agglomerációs autós terhelés – Soroksár polgármestere a szomszéd településre tolná át a gondot
A megállapodás kivitelezése azonban, az adminisztrációs kötelezettségek miatt nem történhet egyik napról a másikra. Ám ezt nem volt türelme kivárni a szomszédos kerületnek. Bese Ferenc polgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy képviselő-testületi határozatban kezdeményezik a Budapest Közútnál, hogy a Haraszti út szervízútjára helyezzék ki az átmenő forgalmat korlátozó jelzőtáblát.
Bese Ferenc közleményében azt írja, hogy:
„Az elmúlt hetekben komoly lakossági felháborodást váltott ki az áthaladó forgalom okozta helyzet, és noha korábban – a dunaharaszti polgármester kérésére – még nem vezettük be a korlátozást, a vállalásuk ellenére nem tapasztaltunk érdemi változást. Sőt, a millenniumtelepi lakosok egyre gyakrabban számolnak be verbális agresszióról és atrocitásokról, amely a várható korlátozás miatt éri őket.”
Korábban Dr. Szalay László, Dunaharaszti polgármestere a Haraszti Aktuálisban is beszélt a témáról.
Itt felhívta a figyelmet, hogy egyik települése sem élhet „szigetként” az agglomerációban, és fontos az egymásra való odafigyelés.
Érdekes egyébként, hogy a soroksári döntés a Haraszti Aktuális megjelenése után mindössze egy nappal már megszületett. Hasonló gyorsaságot a környéken lakók sajnos nem tapasztalhatnak például az érintett út, a Las-Torres Béla út felújításával kapcsolatban, amely évek óta minősíthetetlenül rossz állapotban van. Információink szerint ennek rendbetételét sem Soroksár polgármestere, sem a kerület képviselő-testület nem sürgeti ehhez hasonlóan az azt kezelő Budapest Közútnál. Egyébként ez a cég az, amely a valódi döntést meghozhatja az említett út időszakos korlátozásáról, így a mostani képviselő-testületi döntés inkább jelképes.
Dunaharaszti Város Önkormányzata közösségi odalán jelentetett meg egy közleményt, amelyben arról adott tájékoztatást, hogy a Károlyi Mihály utca, Posta Sándor utca kereszteződésében kihelyeznek egy időszakosan a behajtást tiltó táblát. Ehhez azonban meg kellett várni a Magyar Közút hozzájárulását is, mivel ezek a korlátozások érintik az 510-es út forgalmát is, amelyet a cég kezel. Szerkesztőségünknek dr. Szalay László elmondta, hogy erről írásban és telefonon is tájékoztatta Bese Ferencet, aki ígéretet tett arra, ebben az esetben nem szereznek érvényt a testületi határozatuknak.