A Pest megyei I. osztály harmadik fordulójában a Nagykáta vendégeként lépett pályára első számú felnőtt csapatunk, áll a szakosztály honlapján megjelent beszámolóban.
Nagykáta SE – Dunaharaszti MTK 0-1
Mivel a többi eredmény számunkra kedvezően alakult, így a Dunaharaszti átvette a vezetést a tabellán, hiszen három játéknapot követően még százszázalékos a DMTK mutatója.
A folytatásban kedden Bugyin játszik majd a csapat, ugyanis elkezdődik a DMTK számára is a Pest Megyei Kupa. A mieink a második körben csatlakoznak. A meccs 17.30-kor kezdődik. A buzdításra most is nagy szüksége van a fióknak, derül ki a beharangozóból.
Szombaton a megyei bajnokság folytatódik majd. 16:30-tól a Felsőpakonyt látjuk majd vendégül bajnoki összecsapáson.
Ami az utánpótlást illeti:
- Dunaharaszti MTK II – Törökbálint 0-3
- U17: Viadukt SE-Biatorbágy – Dunaharaszti MTK 2-2
- U15: Dunaharaszti MTK – Viadukt SE-Biatorbágy 0-3
- U14: Dunaharaszti MTK – Viadukt SE-Biatorbágy 4-4
- U13: Dunaharaszti MTK – Kelen SC 0-1
- U12: Dunaharaszti MTK – Kelen SC 1-2
Az utánpótlás korúak hétvégi meccseinek részleteit ide kattintva éri el.
Hajrá DMTK!