Vízvezeték csere indul a Némedi úton

//Tóth Gábor
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Vízvezeték csere indul a Némedi úton
Mintegy 1050 folyóméteren kezd munkálatokat az ÉDV Zrt. Dunaharasztin. A vízhálózatot cserélik. A beruházás a Táncsics utcától a Hajnal utcáig terjed majd.

Annyi fix egyelőre, hogy október végégig tartanak majd azok a földmunkák, amelyek a Némedi út északi részét érintik, áll a város honlapján megjelent közleményben. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. szakemberei kicserélik a vízhálózat gerincvezetékét és a házi bekötéseket, az ígéret szerint ezt követően helyreállítják a járdát és a kapubejárókat. A közleményben hangsúlyozzák, hogy a munkálatok alatt is biztosítják az érintett háztartások vízellátását, és a forgalom is zavartalanul haladhat majd ezen a szakaszon. Ám az nem derül ki, hogy a fejlesztés mennyibe kerül és a számlát ki fizeti.

A közlemény kitér arra is, hogy mindez egy korábban tervbe vett fejlesztés első lépése, amelynek célja, hogy rendbe tegyék a Némedi út környezetét. Azonban ez nem most lesz, mert az is ott van a szövegben, hogy a munkák befejeztével az árkokat betemetik és hagyják a területet „pihenni”, a földet tömörödni. Erre úgy tűnik a talajnak bőven lesz ideje, mert egy-két év eltelte után ígéri a város a projekt folytatását, „az Önkormányzat anyagi lehetőségének függvényében”.

A fejlesztésről már korábban is szó volt, ám azt az M0-ás felújítása miatt csúsztatták. Ugyanis a teljes rekonstrukció forgalomkorlátozásokkal – lezárásokkal is járna, és így még jobban megfogná az amúgy is torlódó forgalmat a városon belül. A most ismertetett, és megvalósításában pontos dátumhoz nem kötött elképzelés szerint a Némedi út ezen részén parkolók, kerékpárút és zöldsáv létesül majd.

 

(dunaharaszti.hu)