A művelődési központ színházterme megtelt érdeklődőkkel, ahol a Pest megyei 9-es választókerület elnöke, Bóna Zoltán (Fidesz-KDNP) volt a házigazda. Az országgyűlési képviselő köszöntette a megjelenteket, és felhívta a figyelmet a kormány „VOKS 2025” elnevezésű véleménynyilvánító szavazására, amely már online is kitölthető.

Koncz Zsófia, családokért felelős államtitkár a témában tartott előadásában kiemelte, hogy május a családok hónapja, hiszen anyák napja, a családok nemzetközi napja és a gyermeknap követik egymást. Hangsúlyozta, hogy közben zajlik már a jövő évi költségvetés vitája is a Parlamentben. A büdzsét most úgy tervezik, hogy 2026-ban 4802 milliárd forintot fordítanak a családok támogatására. Ez rekord összeg. Ebben benne van például a családi adókedvezmény duplázása vagy az édesanyákat érintő SZJA mentesség fokozatos bevezetése is.

„Nagyon fontos, hogy az Ukrajnával kapcsolatos kérdésekről beszéljünk. Mert mi abban hiszünk, hogy a magyar emberek pénzét a magyar családok támogatására kell fordítani és nem Ukrajnára.”
Koncz Zsófia emlékeztetett, hogy Magyarország az Ukrajna ellen indított háború kitörésekor története legnagyobb humanitárius akcióját indította el. Álláspontja szerint Ukrajna gyorsított eljárásban való felvétele az Unióba nem is feltétlenül rólunk szól, hanem a gyermekeinkről, az unokáinkról. A fórumon erre alapozva kérte az államtitkár arra az embereket, hogy nyilvánítsanak véleményt az eddig papír alapon, most már online is elérhető szavazáson.

Az eseményen jelen volt Pánczél Károly a térség parlamenti képviselője is. Elmondta, hogy mára a régi politikai leosztás, miszerint jobb és baloldaliak vannak, megszűnőben van. Mostanra a nemzeti érdekeket szem előtt tartó patriótákra és az ezzel ellentétes állásponton helyezkedő globalistákra oszlik a politikai tér.



















































































