Eleink december 24.-én böjtöt tartottak. Csak az esti harangszó után lehetett ezt abbahagyni, és akkor került asztalra a karácsonyi vacsora. Ez az étkezés számos babonát hordozott magában. Például az abrosz, amit az asztalra terítettek, csak ezen az estén volt használatos. A rajta összegyűlt morzsát összegyűjtötték, mert gyógyító erőt tulajdonítottak neki. Persze ezen túl is nagyon sok más népszokás is kapcsolódott a dátumhoz. Ekkor már mezei munkát nem végeztek, az asszonyok – ahogy ma is sokan – takarítottak, sütöttek, főztek. A férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, a gazdasszonynak bekészítették a tűzrevalót, a marháknak a takarmányt.
Az éjféli misén kellett használni a mostanra elkészült Luca székét, így a hiedelem szerint meg lehetett látni a boszorkányokat. Úgy hitték, hogy az a lány, aki harangszókor a kútba tekint, meglátja jövendőbelijét, írja a Magyar Néprajzi Lexikon.
Ma is élő szokás, hogy ezen a napon kell felállítani a karácsonyfát. Bár a hagyománynak ókori gyökerei is vannak, a fa bizonyos értelemben a paradicsomkertbeli tudás fáját is szimbolizálja. Ezért kerültek rá almák, ma pedig gömbök. Ezt a párhuzamot erősíti, hogy december 24-e Ádám és Éva napja is.
A karácsonyfa-állítást először Elzászban jegyezték fel a 17. sz. elejéről. Hazánkban először valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állíttatta a rábízott krisztinavárosi kisdedeknek,1824-ben.
