Vasárnaptól téli időszámítás

//Berényi Attila
Képünk illusztráció. forrás: freepik / freedommaster
Jobb, ha felkészül lélekben is, hogy ismét át kell állítani az órákat.

Vasárnap, azaz 2023. 10. 29-én kell az órák mutatóit hivatalosan hajnali 03.00 órakor visszatekerni 02.00 órára. Tehát a hét utolsó napja egy órával hosszabb lesz. Persze az állítgatást megteheti lefekvés előtt, vagy vasárnap reggel ébredés után.
Egy rakás digitális szerkezet esetében erre sincs szükség, hiszen az internethez kapcsolódó eszközök maguk elvégzik ezt a feladatot.

Egyébként még 2018-ban rendeztek uniós szinten népszavazást a témában. A válaszadók többsége az óraátállítás eltörlését támogatta, köztük is a magyarok körében volt az egyik legmagasabb az időszámítás-váltásokat ellenzők tábora. Eredetileg 2021-ig kellett volna a döntést végrehajtaniuk. Ez azonban, leginkább a COVID okozta felfordulás miatt, elmaradt.

A téma egyébként kedden (2023.10.24.) a magyar Parlamentben is téma volt. A Jobbik egy képviselőjének kérdésére válaszolva Zsigmond Barna Pál, az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában elmondta: 2020 óta a soros elnökséget betöltő tagállamok egyike sem tárgyalt az óraállításról, és a korábbi tárgyalások során is megosztottságot mutattak a tagállamok, ezért a kérdés nem haladt előre. Az MTI tudósítása szerint a politikus elmondta, hogy a kérdés széleskörű, számos gazdasági és társadalmi területet érintő jellege miatt az óraállítás megszüntetéséhez az egész unióra kiterjedő hatásvizsgálat szükséges, és a megszüntetés gondos előkészítést igényel.

(dho, MTI)