Kormányinfó: napelemek, gázhelyzet, pedagógus béremelés, nemzeti konzultáció

//Tóth Gábor
napelem_freepik_ezps_221013

Aki ez után akar napelemes rendszert telepítettni, annak új szabályokkal kell számolnia. fotó: freepik / ezps

Komoly változásra számíthatnak azok, akik újonnan szereltetnek fel napelemet. Az országnak fél évre elegendő gáztartaléka van, béremelést ígérnek a pedagógusoknak, és hamarosan küldik a nemzeti konzultáció kérdőíveit. Minderről szó volt a kormányinfón.

Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón bejelentette, hogy a jelenlegi áram hálózat már nem bírja el, hogy még többen tápláljanak bele elektromos energiát. Akinek már van napeleme, annál nem változik semmi, de

„A még elő nem jegyzett igények kapcsán fogunk változtatni. Mivel nem tudjuk befogadni az energiát, ezért a betáplálás lehetőségét felfüggesztjük…” fogalmazott a miniszter.

Tehát azoknak változik a rendszer, akik ez után telepítettnének napelemet, ők ugyanis nem tudnak majd élni a szaldós rendszerrel. A módosítás után az újak csak saját háztartásukban tudják majd felhasználni a maguk termelte áramot. Mindez azt jelenti, hogy nem lesz lehetőségük azt betáplálni a rendszerbe, és cserébe ezért akkor visszavételezni áramot, amikor nem termelnek, a számlájukon nem egyenlítődik majd ki az összeg.

A gáztartalékról azt mondta a miniszter, hogy van elegendő energiaforrása az országnak. A gázellátás fél évig biztosított a tartalékokból, akkor is, ha most leállna a szállítás.

A pedagógusok bérével kapcsolatban a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az uniónak tett ígéretek szerint 2025-re a tanárok a diplomás bér 80%-át kereshetik. Jövőre 20,8 százalékos emelést ígérnek, azt követően pedig a jelenlegi bázishoz képest 25%-osat, végül 2025-ben a jelenlegi bérekhez viszonyított 30%-os fizetés emelés jöhet. A tanárok átlagbére jelenleg 400 ezer forint körül van a politikus szerint, ez lesz az emelések után több mint 777 ezer forint.

Hamarosan indul a legújabb nemzeti konzultáció is. Ez az uniós szankciókról szól, és holnap el is kezdődik a kérdőívek postázása.

A miniszter indoklása szerint a forint árfolyam zuhanásának oka, hogy a magas energiaárak negatívan hatnak az országra. Jelentős ugyanis hazánk energiakitettsége. Gulyás szerint, ha nem lennének szankciók, akkor erősödne a forint.

(dho, portolio)