A miniszter szerint Európa legnagyobb energia támogatását biztosítja a kormány a lakosságnak a rezsicsökkentés keretében, mondta a miniszter. Azt kéri a kabinet az emberektől, hogy az áram és a gáz felhasználásánál az észszerűség keretein belül körültekintő legyen.
A gáz felhasználását az állami intézmények esetében korlátozza a kormány. Gulyás azt mondta, hogy a 25 százalékos csökkentést írtak elő, kivéve az egészségügyi és szociális intézményeket. A miniszterek a következő napokban tekintik át, hogy ez miként kivitelezhető a felügyeletük alá tartozó szektorokban.
A kormány tűzifa- és barnaszénprogramot hirdet, amely a gázkiváltást segíti. A fa esetében felhívták a figyelmet, hogy annak beszerzése az erdészeteknél is megoldható a jövő héttől. A napokban az Agrártárca közzé teszi, hogy hol lehet közvetlenül fát vásárolni. Hatósági árat fognak megállapítani valamennyi fa termékre. A hamarosan megjelenő jogszabály szerint mindenkinek biztosítani tudnak 10 köbméter fát térítés ellenében – ami a kormány szerint egy háztartás téli fűtéséhez elegendő. Ehhez a fűtési szezon kezdetéig hozzá lehet jutni.
A szén esetében is külön program indul, amelyben állami elővásárlási jogot rendelnek el. Akár 280 ezer tonnára is emelhető a barnakőszén kitermelés idehaza. Az ehhez szükséges lépéseket most teszik meg.
Az energiaintenzív kis- és középvállalkozások támogatására külön programot dolgoznak ki, kiterjesztve azt a munkahelymegtartásra is.