Az előterjesztésben szereplő módosítások szerint a katás bevételi értékhatár 18 millió forintra emelkedne. Ám csak azok választhatnák ezt az adózási formát, akik „a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók.”
Ez annyit jelent, hogy a katásoknak így már csak magánszemélyektől származhatna bevétele. Kivételek is vannak, ők a Taxisok. Változás lesz még, hogy az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint lesz egységesen.
A kormány közleménye szerint azért kell módosítani, mert
„a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat is megkárosították”.
Semlyén Zsolt, miniszterelnök helyettes írásban közben azt kérte a parlament elnökétől, hogy kivételes eljárásban tárgyalják a törvényjavaslatot. Ez annyit tesz, hogy miután ezt elrendelik, három óra áll rendelkezésre a módosító javaslatok benyújtására. Az összevont vita kedden reggel le is zajlik és ez után meg is tarthatják a zárószavazást.
A kormányzat tájékoztatása szerint:
„Amennyiben az Országgyűlés megszavazza, az új kata szabályai 2022. szeptember 1-én hatályba lépnek, a választásról szóló nyilatkozatokat legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz. Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is…”