A megmérettetés következő szakasza a zsűrizés, amelyben több mint 150 kertész- és tájépítész szakember vesz részt. A díjátadó ősszel lesz, derül ki a verseny hivatalos közleményéből.
Idén újra öt települési kategóriában – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig – várták a pályázatokat, melyeket személyes látogatás során értékel majd a szakmai zsűri.
Minden közösség elismerő oklevelet és a települési zöldfelületgazdálkodást részletesen kiértékelő szakértői véleményt kap. A verseny győztesei közül kerülnek ki azok a hazai települések is, amelyek 2024-ben az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe) képviselik majd hazánkat, ahogy idén júniusban Veresegyház, Orfű és Székesfehérvár.