Még nem tudni, meddig lesz digitális oktatás

//Berényi Attila
A köznevelési államtitkár kizártnak tartja, hogy tanév végéig maradjon a digitális munkarend, de „kell ahhoz némi optimizmus”, hogy az április 7-i nyitást kőbe vésettnek vegyük.

Maruzsa Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy a jelenléti nevelés és oktatás visszaállítása kitolódhat egy kicsit, de ehhez is látni kell a következő két hét fejleményeit.

A politikus szerint a köznevelési intézményekben már tavaly november 11. óta zajlanak a kiscsoportos felkészítők az érettségire, amelyek a tanulók visszajelzései szerint is hatékonyak és szükségesek. Tájékoztatása szerint az érettségi vizsgák forgatókönyvét az aktuális járványhelyzet fogja meghatározni. Szerinte a minisztérium bizakodó, hiszen tavaly is meg tudták szervezni a vizsgákat, normál menetrendre készülnek.

Maruzsa Zoltán azt is mondta, szerinte a személyes jelenlét hiánya egyáltalán nem rontotta le a diákok teljesítményét, a tanárok (azok is, akik korábban nem preferálták az internet és a számítógép használatát) pedig remekül tudják kamatoztatni „a tavaly óta felhalmozott tudást”. Azt ugyanakkor elismerte: a digitális oktatás kevésbé hatékony, ha nevelésről van szó.

(Magyar Nemzet)