A keresztény hagyomány szerint nagypénteken történt a keresztre feszítés, amely a megváltás történetének központi eseménye. A templomokban ezen a napon nincs hagyományos értelemben vett szentmise: a katolikus egyházban igeliturgiát tartanak, felolvassák a passiót, és sok helyen keresztútjárással emlékeznek Jézus szenvedésére. A református és más protestáns közösségekben is istentiszteletekkel, énekekkel és igehirdetéssel idézik fel a történteket.
Nagypéntek ugyanakkor nemcsak vallási, hanem gazdag népi hagyományokkal is átszőtt nap. A régi időkben szigorú böjt kapcsolódott hozzá: sok helyen csak egyszer étkeztek, és akkor is húsmentes ételek kerültek az asztalra. A tisztaság és a megújulás jegyében a házaknál nagytakarítást tartottak, a kertekben is igyekeztek rendet tenni.
Számos hiedelem is kötődik ehhez a naphoz. Úgy tartották, hogy a nagypénteki mosakodás különleges erővel bír: aki napfelkelte előtt folyóvízben megmosakszik, egész évben egészséges marad. Egyes vidékeken a lányok így próbálták megőrizni szépségüket, mások a betegségek elkerülésében bíztak.
A földműveléssel kapcsolatos szokások is megjelentek: volt, ahol ezen a napon nem dolgoztak a földeken, mert úgy hitték, a nagypénteki munka nem hoz áldást. Ugyanakkor bizonyos vetemények ültetését kifejezetten szerencsésnek tartották.
Dunaharasztin is sok családban élnek még ezek a hagyományok – ha nem is a régi formájukban, de a nap hangulata, csendje ma is különleges. Sokan ilyenkor tudatosan lassítanak, visszavonulnak a hétköznapok zajától, és időt szánnak az elmélyülésre.
Nagypéntek emlékeztet arra, hogy az ünnep nemcsak a külsőségekről szól. A csend, a befelé fordulás és az együttérzés mind részei annak az útnak, amely húsvét öröméhez vezet.
