A Duna-parthoz közel alkotnak a festők, szobrászok és most egy sajátos technokával dolgozó fotóművész is. Összesen 11-en fogalmazzák meg a körülöttük lévő világot a saját módszereikkel. A Magyarországról érkezők mellett, van aki Németországól, vagy éppen Ausztriából érkezett, de ketten jöttek Csíkszeredáról, azaz Erdélyből is.
Ilyenkor hiába egymás mellett dolgoznak, mégis alkotómunkájuk hat egymásra, így az összes létrehozott alkotás azon túl, hogy egyedi, egyfajta együttes ihlet eredménye. Egy nyílt napon (2025.06.26. – csütörtök) bárki bekukkanthat a művésztelep életébe, amelyet az Autotechnika területén lehet majd megtalálni.
Sőt a végleges műveket is láthatja a Művésztelep zárulta után, hiszen szokás szerint az itt készült alkotásokat kiállítják egy közös tárlaton.
Helyszín: Laffert Kúria
Időpont: 2025.június 27. (péntek) 18:00



















































































