Átfogó, az ország egész területére kiterjedő, összehangolt ellenőrzést végeztek nyáron az illetékes hatóságok az építőipai tevékenységet végzők körében. Minden ellenőrzött építőipari munkáltatónál talált munkaügyi szabálytalanságot, áll a Kormányhivatal közleményében. A több mint 2 ezer vizsgálatban a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakterületi hatóságai mellett az adóhatóság és a rendészeti szervek is részt vettek. A vizsgálatok a foglalkoztatás-felügyelet, a munkavédelmi és munkaügy, az építésfelügyelet, a fogyasztóvédelem, a műszaki biztonsági, valamint a környezetvédelem, természetvédelem és hulladékgazdálkodás területére terjedtek ki.
A legtöbb problémát a foglalkoztatás, a munkavédelem és az építésfelügyelet terén tapasztalták a szakemberek. Továbbra is jellemző a bejelentés nélkül foglalkoztatás, illetve a munkaidő-nyilvántartás vezetésének hiánya. Kiderült, hogy az építési kedv növekedésével nem járt együtt a munkavédelmi szabályok betartása, mert évről évre ugyanazon szabálytalanságokat, hiányosságokat tárják fel. Szintén gyakori tapasztalat volt nemcsak a védőeszközök biztosításának illetve használatának elmulasztása (védősisak, védőcipő, légzés- és hallás védelem), hanem a megfelelő munkaeszközök hiánya is. Ugyancsak visszatérő problémát jelentett a nem biztonságos munkakörnyezet.
A Pest Megyei Kormányhivatal foglalkoztatás-felügyeleti hatósága 49 munkáltatónál tartott helyszíni vizsgálatot és a munkaadók mindegyikénél (!) feltártak valamilyen munkaügyi szabálytalanságot; 78 ellenőrzött dolgozóból 57-nél.
A munkavédelmi hatóság 68 munkáltatót vizsgált és 65 esetben talált intézkedésre okot adó szabálytalanságot; ez a 445 ellenőrzött munkavállalóból 428 főt érintett.



















































































