Gyümölcsös, rétestorta

//Berényi Attila
Rétestorta, fotó: dho
Állítólag ez az ősz első hétvégéje, de én még ragaszkodom a nyárhoz. Nem vagyok hajlandó elengedni! Még nem, nincs itt az ideje. Persze azoknak a gyümölcsöknek, amit a nyár vége hoz, mindig örülök, mert nagyon finomak és persze mindig lehet velük kezdeni valamit. Most három mosolygós sárgabarack akadt a kezembe, és volt egy csomag réteslapom is a hűtőben. Hát összeházasítottam őket, de nem a szokványos rétes formában. Ismét egy olasz recept adott ihletet egy rusztikus sütihez.

Hozzávalók:

  • 1 cs. rétestészta
  • 150 g vaj
  • 3 db sárgabarack
  • 5 tojás
  • 1 teáskanál vaníliás cukor
  • 200 g cukor
  • fél citromhéja
  • 500 g tejföl
  • porcukor
Rétestorta, fotó: dho

Elkészítés:

A bolti rétestészta lapjaiból kenjünk meg egyet olvasztott vajjal, majd fedjük be egy másik réteslappal. Harmonika szerűen gyűrjük fel a tésztát, majd egy tortaformában, körkörösen, rétegezzük, szépen körbe. Ezt csináljuk egészen addig, amíg teli nem lesz a forma és el nem fogynak a réteslapok. A tetejét is megkenjük az olvasztott vajjal, majd 180°-os sütőben 20 percig sütjük.
Addig a barackokat kimagozzuk és felkockázzuk, majd félre tesszük. A tojásokat habosra keverjük a vaníliás cukorral, a cukorral és a citromhéjjal. Ezután adjuk hozzá a tejfölt.
Ha lejárt a sütési idő, vegyük ki a tésztát a sütőből, de ne kapcsoljuk ki, mert kell még!
Öntsük a keveréket a kerek formában várakozó, forró, vajas rétestészta csigára, majd dobáljuk a tetejére a felkockázott barackot. Mehet vissza az egész a sütőbe, ahol további 30-35 percet tölt.
Tálalás előtt teljesen kihűtjük, majd porcukorral díszítjük. Jó étvágyat!

Rétestorta, fotó: dho
(dho)