Piskótatekercs

//Gál Tímea
vasarnapi-suti_piskotatekercs1_gal-timea_20200816

Piskótatekercs, fotó: Gál Tímea

Gyermekkorunk sütije a piskótatekercs: A tetején ott a magával ragandó porcukor, belül a finom töltelék, és még egy csiga-bigás mesét is lehet hozzá mondani. A legbékésebb vasárnapok hangulatát idézi. Ráadásul végtelenül egyszerű elkészíteni.

Hozzávalók

  • 5 db tojás
  • 1 csipet só
  • 90 g liszt
  • 90 g kristálycukor
  • 350 g baracklekvár
Piskótatekercs, fotó: Gál Tímea

Elkészítés

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgájákat a cukorral habosra keverjük, a fehérjét egy csipet sóval habbá verjük. Majd a két keveréket óvatosan összeforgatjuk, vigyázva rá, hogy ne törjük össze a habot. Ha ez megvan, akkor hozzá keverjük a lisztet is kis adagokban.

Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk kb. 25X35 cm és 180°C-os előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük.

A sütőből kivéve rögtön feltekerjük sütőpapírral és így hagyjuk kihűlni. Csinálhatjuk úgy is, hogy egy nyirkos konyharuhára borítjuk a kész piskótát, a hátáról óvatosan leszedjük a sütőpapírt, és így tekerjük fel. Így nem lesz macerás leszedni a szépen becsigásodott tésztáról a papírt, amikor az már kihűlt. Ha már szoba hőmérsékletű, kenjük meg a töltelékkel (ez lehet lekvár, csoki krém is). Majd csomagoljuk be ismét (de már csak kívülről) a konyharuhába, és mehet a hűtőbe 3-4 órára.

Porcukrozzuk a tetejét és szeleteljük fel – persze a konyharuha nélkül.

Jó étvágyat.