A vádirat szerint a vádlott 2020 év eleje és 2023 ősze közötti időszakban rendszeresen, részben sikeresen próbált rávenni 13 és 17 éves közötti kiskorú fiúkat arra, hogy vele különböző szexuális cselekményeket végezzenek. Ezért az elkövető jellemzően 5.000,-től 25.000,- forintig terjedő összegeket, de akár 80.000,- forintot is ígért illetve fizetett a sértetteknek.
A vádlott a bizalmi kapcsolatot a kiszemelt áldozatokkal három fázisban építette ki. Először összegyűjtötte azokat a fiúkat, akik családi kötelékeiktől szabadulni vágytak vagy krízishelyzetben voltak. Saját lakásán összejöveteleket tartott nekik, ahol cigarettát és alkoholt fogyaszthattak, amit a vádlott biztosított. Az oldott állapotba került vendégei közül kiválasztott egyet, akihez azután személyesen is közeledni kezdett részben közösségi médián keresztül levelezve, illetve a rendszeres összejöveteleken spontánnak tűnő fizikai érintkezéssel, például ölelgetéssel, fenékre csapással.
Ezután pedig – amikor nem érzett egyértelmű elutasítást – készpénzt ajánlott neki szexuális cselekményért cserébe. Amennyiben a kiskorú sértett kötélnek állt, akkor visszatérően, újabb összegek ígéretével próbált újra szexuális kapcsolatba kerülni vele.
A vádirat szerint 7 fiú esetében volt megállapítható, hogy a vádlott fizetett vagy pénzt ígért különböző szexuális cselekményekért, amelyből 2 esetben – a vádlott kitartó szándéka ellenére – végül nem valósult meg a szolgáltatás.
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség a férfi ellen 7 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett, 2 rendbeli esetében pedig kísérleti szakban maradt gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt emelt vádat.