Az árvízi védekezésnél használt zsákokat és töltőanyagot loptak Halásztelekről

//Tóth Gábor
arviz_freepik_wirestock_240920

Képünk illusztráció. forrás: freepik / wirestock

Az árvízi védekezésben rengetegen dolgoznak, ám vannak, akik még ilyenkor is a saját hasznukat lesik, és azt nézik, mit lehetne elvinni. Halásztelekről a Fővárosi Vízművek által épített védműveket bontották meg eddig ismeretlenek.

Csütörtökre (2024.09.19.) virradó éjszaka rongálták meg azt a homokzsákokból épített, úgynevezett zsákos torlaszt, amelynek az a feladata, hogy a magas vízállásban megvédje a vízbetöréstől a csatornarendszert, így megakadályozva a fertőzésveszélyt. Összesen 300 kilogramm, jutazsákokba töltött murvát loptak el eddig ismeretnek. Ezek súlyként funkcionálnak a homokzsákokból épített védművek tetején, írta meg az index a Fővárosi Vízművekre hivatkozva.

A szervezet szóvivője azt mondta a lapnak, hogy nem a kárérték jelenti az igazi problémát, hanem az, hogy a védekezésen dolgozók versenyt futnak az idővel. Az egész építményt az incidens miatt újra kellett építeni. A Fővárosi Vízművek ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen. Az index szerint, ha elfogják az elkövetőket, akár közveszélyokozás miatt is felelősségre vonhatóak, amely öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(Fővárosi Vízművek / facebook, Index)