„Gyütt’ maradt vagyok, de jól ismernek” – interjú Zsolnai Pállal, Taksony megválasztott polgármesterével

//Berényi Attila
zsolnai-pal-interju_dho_20240909-4

Zsolnai Pál, Taksony megválasztott polgármestere. fotó: dho

Október elején megalakulnak az új képviselő-testületek szerte az országban. Taksonyban amellett, hogy néhány képviselői helyen is változás következett be a június 9-i választás eredményeként, a polgármesteri székbe is új ember kerül. 18 év szolgálat után elköszön hivatalától Kreisz László eddigi településvezető, helyét pedig Zsolnai Pál veszi át. Utóbbinak ugyanis a választók 65,94%-a voksolt bizalmat. Arra voltunk kíváncsiak, miként áll munkába. Az interjú alatt, a megválasztott polgármester kérésére tegeződtünk.

dho: Annak, aki esetleg nem ismer: kicsoda Zsolnai Pál?

Zsolnai Pál: A régi svábok úgy mondják a beköltözőkre, hogy „gyüttment”, én viszont „gyüttmaradt” vagyok, mert immár 26. esztendeje élek itt. Azt gondolom, hogy sokan ismernek a nagyközségben. Annál is inkább, mert immár harmadjára indultam el a polgármesteri székért Taksonyban. Az első két választáson öten indultunk. Most is lettünk volna ennyien, azonban két jelöltet sikerült meggyőznöm, hogy a váltáshoz az kell, hogy ne legyen másik kihívó, egy jelöltnek pedig nem sikerült összeszednie az ajánlásokat.
Nagyon sok ember megismert a civil aktivitásom miatt is, hiszen elég sok közösséget igyekeztem támogatni az ittlétem alatt, mind szervezésben, mind anyagilag.

dho: Jól értem, lebeszélted a többieket az indulásról?

Zs. P.: Leültünk, és próbáltuk egymást meggyőzni. Úgy tűnik, hogy ez nekem sikerült. Igyekeztem elmondani azt is, hogy szerintem egy polgármesternek nem kell mindenhez értenie. Legyen nagyon jó szervezőkészsége, tudjon jó közösséget építeni, és legyen a lakossággal olyan tiszteleten alapuló kapcsolata, amelynek segítségével lehet fejlődni.
Jelenleg azt látom, hogy most is van ellentét például a betelepülők és az ide született svábok között.

Zsolnai Pál, Taksony megválasztott polgármestere. fotó: dho

„Én azt szeretném, hogy boruljanak össze az emberek, mint a káposztalevél. Én egy ilyen közösséget szeretnék építeni!”

dho: Nem túl nagy vállalás ez? Az agglomerációban különösen jellemző az itt élők és a betelepülők közötti ellentét. Ez jelen van Dunaharasztin is.

Zs. P.: Persze, ezt érzékelem én is. A több mint két és fél évtized alatt, amióta itt élek, már a svábok is elfogadtak engem. Kellett például az ő szavazatuk is ahhoz, hogy belőlem polgármester lehessen.
Sokan, akik egy-egy fővárosi kerületből költöznek ki, a korábbi lakóhelyükön a közvetlen szomszédaikat sem ismerték. Reggel elmentek dolgozni, este hazaértek, és bezárkóztak. Itt azért elkerülhetetlenek a találkozások, más életformát követel meg a falusi lét. Az emberek ki vannak éhezve a közösségi élményekre, programokra, ahol együtt lehetnek.

dho: Közösségi élet eddig is volt!

Zs. P.: Nagyon kevés. A kampány alatt egy kérdőívet adtunk közre, amelyben a közösségi életre is rákérdeztünk. A válaszadók 85%-a nagyon igényli a rendezvényeket, és kifejezték azt is, hogy kevés, amit eddig kaptak. Itt van nekünk az Anna-napi búcsú és néhány nemzetiségi program. Ám ez szerintem nem elegendő.

dho: Korábban említetted, hogy sikerült meggyőznöd szinte az összes kihívó polgármesterjelöltet, hogy lépjenek vissza. A politikai alkuk szabályai szerint ilyenkor adni is kell valamit cserébe.

Zsolnai Pál, Taksony megválasztott polgármestere. fotó: dho

Zs. P.: Ezt már többen megkérdezték tőlem a választások után. Volt olyan, akinek lett volna kérése felém ezzel kapcsolatban, de én neki is azt mondtam, hogy inkább próbáljuk meg meggyőzni egymást, és az alapján döntsük el, hogy ki indul. Senkinek sem ígértem semmit, erre nem volt szükség.

dho: Alig van egy hónap az eskütételig. Izgulsz?

Zs. P.: Természetes, hogy izgulok, hiszen egy új feladat vár rám. Próbálok előre tervezni, igyekszem összerakni azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek előttem lesznek. Bár eredetileg azt terveztem, hogy augusztusban pihenek, de szinte folyamatosak voltak az egyeztetések. Próbálok felkészülni arra, hogy segíteni tudjak a lakosságnak. Persze tudom, hogy mindenkin nem lehet,

„… de mindent el fogok követni annak érdekében, hogy az itt élők lássák, a nagyközség van értük, és nem ők vannak az önkormányzatért.”

dho: Miben lesz más októbertől Taksony? Mi az a helyi politikai irányvonal, amit másként képviselsz majd, mint az elődöd?

Zs. P.: Fontos itt leszögeznem, hogy én függetlenként indultam. Abban hiszek, hogy egy községben nem szabad megjelennie a nagypolitikai rendszereknek. Ebben mindenképpen különbözni fogunk.

„Én arra kaptam felhatalmazást, hogy mindenkivel leüljek tárgyalni, ha az egy picit is előreviszi Taksony közösségét.”

Nem leszek ellenzéki, nem leszek kormánypárti, taksonyi vagyok és az is maradok.

dho: Volt már egyeztetésed Kreisz László polgármester úrral?

Zs. P.: Az átadás-átvétel talán szeptember közepén indul el. Egyszer már leültünk Kreisz úrral, sőt az ő fia és az én lányom egy osztályba jártak, és így egyszerre is ballagtak az idén. Tehát ismerjük is egymást. A választások után már egyeztettünk nagyjából másfél órán át. Itt szó volt a különböző beruházásokról, tervekről is.

„Bár örültem volna annak, ha egy picit jobban vezette volna a kettőnk munkakapcsolatát az átmeneti időszakban a távozó polgármester.”

Nem mondom, hogy nagyon jó a viszony köztünk, de politikai ellenfeleknél, azt hiszem, ez nem meglepő. Jó példa erre az új bölcsőde átadása. Ha én lettem volna a vesztes polgármester helyében, akkor biztosan meghívtam volna az utódomat erre az eseményre. Már csak tiszteletből is.

dho: Ha már a beruházásokról van szó, akkor vannak olyan projektek Taksony életében, amelyek lényegesek, de megakadtak. Ilyen a Fő úti projekt vagy a tornacsarnok.

Zsolnai Pál, Taksony megválasztott polgármestere. fotó: dho

Zs. P.: A tornacsarnok építését a  BTDSE (Brózik Tibor Taksonyi Diáksport Egyesület, a szerk.) kezdte meg, és 6 éve számomra érthetetlen módon, a BTDSE és az önkormányzat között kialakult konfliktus hatására megrekedt. Azóta egy kapavágás sem volt itt. De igazándiból nem látok még bele semmibe sem, hiszen nem én vagyok a regnáló polgármester. Az ezekről szóló adatokra, tervekre az eskütétel után lesz ráhatásom. A Fő úti beruházás például nem „csak” Taksonynak lenne jó. Több mint 16 ezer autó megy át rajta nap mint nap. Ez a fejlesztés a környező településeknek is jó volna.

dho: Akkor a környék településeivel való együttgondolkodás, közös munka a tervek között szerepel?

Zs. P.: Én mindig is törekedtem a jó kapcsolatokra és a kompromisszumokra. Egy polgármester egyik fő feladata, hogy a környékbeli kollégáival jól tudjon együtt dolgozni. De alapvetően egyelőre még mindent kívülről látok. A munka valóban akkor kezdődik, ha letettük az esküt.

dho: Mi az, amit folytatni szeretnél az eddigi vezetés munkájából?

Zs. P.: A külkapcsolatokat, testvérvárosi kapcsolatokat mindenképpen szeretném fenntartani. Bár lehet, hogy nem olyan nagy volumenben, mint eddig. Látnunk kell, hogy mi fér bele egy nagyközség költségvetésébe. Szerintem nehezen tudjuk kigazdálkodni, hogy a Búcsú idején 100 főt lássunk vendégül. Jöjjön csak 40, és a többi költséget költsük a helyi közösségekre.

dho: Lesz város Taksonyból? Pár éve Kreisz polgármester úr azt mondta nekünk, hogy nagyközségnek szeretné megtartani a települést.

Zs. P.: Nem szeretnék ennyire messzire szaladni. Ám amikor ő polgármester lett, akkor 6100 fő élt itt. Most több mint 7 ezren vagyunk Taksonyban.

dho: Ez a 18 év alatt nem olyan nagy lélekszám-emelkedés. A további lakosságszám-növekedést az új érában támogatja a településvezetés?

Zsolnai Pál, Taksony megválasztott polgármestere. fotó: dho

Zs. P.: Ha minden infrastruktúra adott lesz ehhez, például a nálunk nagyon sok kritikát kapó csatorna és csapadékvíz-elvezetés is, és ha lesz olyan fejleszthető terület, akkor, de csak akkor, lehet róla szó. Abban biztos vagyok, hogy lenne érdeklődés Taksonyra.

dho: Lesznek személyi változások az önkormányzatnál?

Zs. P.: Akkor most hivatalosan is bejelentem, hogy a most is dolgozó jegyzővel egyeztettem a további együttműködés kapcsán. Elmondtam neki, hogy csak jókat hallottam róla. Ő viszont már 20 éve dolgozik a közigazgatásban, és most érzi úgy, hogy váltani szeretne. Így már tudom, ki jön majd a helyére. Persze az is megvan, hogy ki lesz az új alpolgármester.
Ami az önkormányzati fenntartású intézmények vezetését illeti, nekem kell egy fél vagy háromnegyed év, hogy átlássam a település teljes működését. Ez idő alatt az is kiderül, hogy kikkel tudunk együtt dolgozni. Addig pedig nem szeretnék változtatni szinte semmit. Egy dolgon azonban mindenképpen módosítok, és a leggyorsabban változást szeretnék. Ez pedig a település tájékoztatása, az információadás. Ebben már októberben szeretnék világosan látni, és egy új rendszert kialakítani.

(dho)