Három napos Anna-napi búcsú Taksonyban

//Tóth Gábor
taksony_templom_dho_20210609

A taksonyi katolikus templom. fotó: dho

A hagyományokhoz híven, idén is megrendezi Taksony a Szent Anna-napi búcsút.

A katolikus templom védőszentjének ünnepe három napos lesz. A rendezvény sorozat 2023. július 29-én, szombaton kezdődik a zenés, ünnepi felvonulással. A zenés menet a Fő térről a Szent Anna térre megy, ahol a megnyitót követően a Taksonyi Dunamenti Svábok Egyesületének tánccsoportjai adnak műsort, a zenét a Sváb Hagyományőrző Egyesület fúvószenekara adja. De fellép majd a chicagói American Aid Society of German Descendants ifjúsági tánccsoportja is. A búcsúbálon a Heimatklang zenél. Természetesen lesz szentmise is. De a vasárnapi (2023. július 30.) program is a templomban indul, majd 18.00 órától koncertek és műsorok váltják egymást a Szent Anna téren. Este a Bon Bon együttes ad koncertet, majd Retro disco várja a szórakozni vágyókat. Hétfőn este 6-tól a mozgásé lesz a főszerep este pedig Csonka András, majd Krisz Rudolf lép színpadra.

(Taksonyi Hírharang)