Már egy ideje megfigyelték a rendőrök a 36 éves K. Attilát, mert azt feltételezték róla, hogy drogot árul. 2023. június 12-én ütöttek rajta. Ezt láthatja az alábbi videóban, amelyet a testkamerák felvételeiből állítottak össze. A férfi elfogásánál arra kellett figyelnie a rendőröknek, hogy a kezére tapadt por el ne tűnjön, hiszen ez is bizonyíték volt. A gyorsteszt ki is mutatta, hogy az amfetamin.
Az eladásra szánt drog depózásához használt ingatlan telkén lévő faházban a nyomozók megtalálták és lefoglalták az anyag többi részét: a hűtőben tárolt, közel 40 kg fehér port – a szakértő szerint amfetamint. Más is előkerült: közel 6,5 kg zöld növényi törmelék (marihuána) és közel negyed kiló fehér rögös anyag (kokain). Akadt még fóliahegesztő gép, kesztyűk, keverő szárak, kanalak, digitális mérlegek és persze önzáró tasakok.
K. Attila ugyanis – a gyanú szerint – egy olyan drogkereskedői hálózatot hozott létre és működtetett, amelyben előállítóként és előkelő helyen szereplő elosztóként vállalt szerepet. Portfóliója szerint főként amfetamint, kokaint és marihuánát kínált eladásra fővárosi, illetve Pest vármegyei vevőinek.
Az elmondása szerint alkalmi munkából élő férfi életvitele nem tükrözte foglalkoztatásának gyakoriságát és jövedelmezőségét. A most lefoglalt, kb. 60 millió fekete piaci forintos amfetaminból a befektetett pénzének ötszörösét zsebelhette volna be. Csepeli lakásán közel 2 millió forint, valamint több százezret érő euró és USD volt, de a lefoglalás sorsára jutott egy többmilliós quad is. Egy luxusterepjáróval bővült volna még a nála talált értékek sora, ám azt csak bérelte.
K. Attila nem tett vallomást, derül ki a police.hu oldalon megjelent jelentésben.
Az azóta letartóztatott férfivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.