Ítéletére vár a szigetszentmiklósi rém

//Tóth Gábor
szigetszentmiklos_eroszak_policehu_20220930

Hamarosan ítéletet mondanak az erőszakoskodó felett. kép: PoliceHungary / YouTube

A férfi egy hazafelé tartó nőt próbált megerőszakolni Szigetszentmiklóson, végül ellopta a mobiltelefonját.

A vádirat szerint 2022. január 27-én, sötétedés után tartott hazafelé gyalog egy nő Szigetszentmiklós külső részén, egy bányató melletti utcában. Útközben jött vele szemben az elkövető – áll a Pest Megyei Főügyészség szerkesztőségünknek küldött közleményében. Amikor elhaladtak egymás mellett a férfi a nő után fordult, majd követni kezdte. Az elkövető közeledni kezdett a sértetthez már eleve azzal a céllal, hogy akár erőszakot is alkalmazva vele szexuális kapcsolatot létesítsen.

Miután a férfi utolérte áldozatát beszélgetést kezdeményezett vele. Egy ideig egymás mellett haladtak, majd a férfi a nő elé lépett, megfogta vállánál és egyértelművé tette, hogy vele, hogy szexet akar. A nő nem tudott szabadulni a férfi fogásából, aki őt időközben behúzta az egyik kerítés nélküli telekre. Ott a földre teperte, ránehezkedett, majd lehúzta a hason fekvő nő nadrágját. A segítségért kiáltó sértett száját ekkor az elkövető befogta és fejét hátrafeszítette. Ezután megpróbált a sértettel közösülni, ami a nő védekezésének köszönhetően nem sikerült.

Miután a férfi észrevette, hogy egy autó közeledik, nem folytatta az erőszakot, hanem felkapta a nő mobitelefonját és elszaladt.

A szigetszentmiklósi rendőrök öt nap alatt elfogták a férfit, aki ellen a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség szexuális erőszak kísérlete és kifosztás miatt emelt vádat. Az elfogásról készült videót alább láthatja.

(Pest Megyei Főügyészség)