Budapest-Belgrád-projekt – lakossági fórum Taksonyban

//Berényi Attila
Lakossági fórum a vasútfejlesztésről Taksonyban. fotó: dho
A fórumon a beruházás szakértői válaszoltak a lakosok előre beküldött kérdéseire, de élőben is meg lehetetett fogalmazni a válaszra váró felvetéseket a Budapest-Belgrád-projekttel kapcsolatban. Kifejezetten Taksonyra koncentrált az előadást, de az ott elhangzottakból lehet sok témában következtetni a Dunaharasztin vagy Dunavarsányban várható munkákra.

A fórum teljes hanganyaga ide kattintva elérhető!

80 esztendeje nyúltak hozzá utoljára ahhoz a vasútvonalhoz, amely településeinket érinti és a Budapest-Belgrád-projekt része, emelte ki bevezetőjében Kreisz László, Taksony polgármestere. Két sínpár látja majd el a feladatát a fejlesztés után, amely a személy- és teherszállításban is nagy előrelépés lesz, vélekedett a politikus. Kiemelte, hogy a teherforgalom a V0 vasútvonal megépítése után azonban jelentősen csökkenni fog. A településvezető szerint a fejlesztés nagy előrelépés lesz Taksony számára. Azt is hangsúlyozta, hogy minden érintett faluban, városban más-más a beruházással kapcsolatos súlypont.

A Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. projekt vezetője kiemelte, hogy a fejlesztésnek köszönhetően gyorsabb lesz a vonatközlekedés a két főváros (Budapest és Belgrád), valamint a tengeri kikötők között. A magyar forrásból és kínai hitelből finanszírozott fejlesztésről szóló szerződés 2020. július 6-án lépett életbe. Előbbi dátum azért fontos, mert a kivitelezőnek innen számított 60 hónap áll rendelkezésére a feladata teljesítésére.

Kreisz László, Taksony polgármestere. fotó: dho

A szakember kiemelte, hogy a kétvágányúsítás és a 160 km/órás maximális sebesség miatt jelentősen megnő a vonal áteresztő képessége. Külön hangsúlyozta, hogy az európai előírásoknak kell megfelelnie a vonalnak környezetvédelmi, hang- és rezgésvédelmi, valamint vasútbiztonsági szempontból is.

A szerződés térségünkre vonatkozó része szerint a teljes vonalszakaszt átépítik Soroksártól Kelebiáig, azaz nem csak a sínek, hanem az állomások, peronok, a vasúti átkelők is újak lesznek. Az állomások mellett P+R és B+R parkolók létesülnek.

„A beruházásban 59 kilométer hosszban, 177 ezer négyzetméter zajvédőfal építésére fog sor kerülni.”

A vágányzár két szakaszban, 2022. február elejével, valamint május elejével lépett életbe. Innentől kezdve már csak úgynevezett munkavonati közlekedés van a vonalon. A szakértő a témában előzetesen feltett kérdésre válaszolva elmondta, hogy azért kellett az egész szakaszt lezárni, mert így lehet gyors tempóban végezni a munkával. Ha ez nem történt volna meg, akkor a kivitelezés jóval több ideig tartana.

Lakossági fórum Taksonyban. fotó: dho

Már bizonyos bontási munkák megkezdődtek. Először felsővezetéki-hálózatot és a biztosító berendezési- valamint távközlési hálózatot bontották el. A felsővezetékeket azért szedték le, mert az építkezéshez szükséges alapanyagokat a régi vasúti vonalon szállítják a helyszínre, és a rakodó daruk biztonságosan és egyszerűen tudnak dolgozni. Taksonyba idén a harmadik, negyedik negyedévbe viszik ki először a szóródó anyagokat, majd a masszívabb összetevőket.

Elhangzott, hogy a személyforgalom fejlesztésével az átadás után, Délegyházáról 15 percenként indul majd vonat a főváros irányába. Ehhez azonban a H6-os HÉV korszerűsítésére is szükség van, hiszen a két beruházás szorosan összekapcsolódik.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás lett a H6-os és a H7-es HÉV fejlesztése is

A zaj- és rezgésvédelemről szólva a szakértő kiemelte, hogy a hazai előírásoknak teljesen meg kell felelnie a vonalnak. Ezt pedig konkrét mérésekkel kell igazolnia a kivitelezőnek. A szintbeli vasúti átjárókat olyan berendezésekkel szerelik fel, amelyek kommunikálnak a vonatokkal, és így az adott szerelvény áthaladását pontosabban tudja meghatározni a rendszer, tehát alkalmanként nem kell olyan sokáig várakozniuk az autósoknak.

Az építkezés fizikai ideje a teljes szakaszon maximum 3 év, de inkább 2,5 év.

Kiderült, hogy a konkrét építkezés alatt a vállalkozó emberei reggel 07.00 és 18.00 óra között fognak dolgozni. Ám ez nem jelenti azt, hogy ettől sohasem fognak eltérni.

„Az építkezés időszakában a napi rutintól eltérő körülmények lesznek!” – mondta a projektvezető.

Arra is kell majd számítani, hogy a vasúti átjárókat is lezárják rövidebb időszakokra, hiszen amikor az azt keresztező vasúti szakaszon dolgoznak, akkor ez elkerülhetetlen lesz.

A közmeghallgatás második szakaszában Berecz Juliánna, a MÁV ingatlangazdálkodási igazgatója beszélt a kisajátítási folyamatról. A MÁV Zrt. kezdeményezi az eljárást, az államtól kapott felhatalmazás alapján. A vasúttársaságot egy ügyvédi iroda segíti. A jogászok a törvényi előírásoknak megfelelően a Pest Megyei Kormányhivatalnál kezdeményezik igazságügyi szakértő kirendelését. Utóbbi készít el egy határozattervezetet arról, hogy mennyiért kívánják megvenni az adott ingatlant, azaz meghatározza a kártalanítási összeget. Az ügyvéd ennek alapján teszi meg a konkrét ajánlatot a tulajdonos felé. Utóbbinak 30 nap áll rendelkezésére erre reagálni. Ha elfogadják az ajánlatot, akkor az adásvételi szerződés megkötésén van a sor. A MÁV Zrt-nek az aláírástól számítva 30 napja van a kifizetésre, de ennél gyorsabban teljesít. Nem lakóházként funkcionáló felépítmény esetén 15 nap van az átadásra, lakóház esetében 60 nap áll rendelkezésre a kifizetés után, hogy abból kiköltözzenek.

Berecz Juliánna, a MÁV ingatlangazdálkodási igazgatója a kisajátítási eljárásról beszélt. fotó: dho

Amennyiben a tulajdonos szerint nem megfelelő a kártalanítási összeg, ami szakvéleményben szerepel, akkor elutasíthatják azt. Ebben az esetben elindul a kisajátítási eljárás, amelyben a kormányhivatal kitűz egy tárgyalást, ahol a felek elmondhatják álláspontjukat a szakvéleményről, de a tulajdonos új szakvéleményt is kérhet. Ez utóbbit szintén a kormányhivatal által kirendelt másik igazágügyi szakértő készíti el, de ennek költségét már a tulajdonosnak kell állnia. A kisajátítás költségeinek megtérítését egyébként kérvényezheti a tulajdonos. A rendelkezésre álló adatok alapján születik döntés a kormányhivatalban a kártalanítási összegről. Mindkét félnek lehetősége van a folyamat lezárultával bíróságon megtámadni a döntést. Az ingatlan átadását a tulajdonosnak azonban ebben az esetben sem lesz lehetősége megtagadni, mindenképpen állami tulajdonba kerül.

Taksony polgármestere bejelentette, hogy a közmeghallgatás teljes hanganyagát elérhetővé teszik.

Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját

(dho)