Sárkány Krisztián a teátrum direktora közleményében közölte, hogy egyre több megoldandó problémával néznek szembe: rezsiköltségek emelkedése, KATA törvény módosítása, állami támogatás hiánya. Az igazgató álláspontja szerint, amíg ezen gondok megoldása nem látszik, felelőtlenség lenne nyilvánosságra hozniuk a műsortervet, derül ki az iratból.
„ … a kultúra a saját Önálló lábán sosem állt meg, és sosem fog megállni, mindig támogatásra és támogatóra szorul…Ha hagyjuk, hogy a színház bezárjon és az a hely, ahol az emberek szórakoznak, jól érzik magukat az megszűnik, akkor úgy gondolom, hogy már tényleg semmi sem marad erre, ebben a szférában.”
Közben a Fedák Sári Színház közben megkezdte a bérleteinek árusítását a 2022/23-as évadra, derül ki a teátrum közösségi oldalán.