A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy a közeledés neuralgikus ponttá vált mind a főváros, mind pedig a vonzáskörzetébe tartozó települések életében. A lap írása szerint Szabó felhívta a figyelmet arra, hogy ma már nem csak Pest megyéből járnak be a fővárosba dolgozni az emberek, hanem fordított irányban is működik az ingázás. Egyre több a munkahely ugyanis az agglomerációban.
A közgyűlési elnök szerint a prioritás a kötött pályás közlekedési megoldások továbbfejlesztése, ám a közúti hálózaton is van, mint javítani. Külön kiemelte, hogy sokadszorra is elakadt az M0-s körgyűrű fejlesztése, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt közbeszerzésre ugyanis nem volt jelentkező.
Hangsúlyozta, hogy Budapestnek és Pest Megyének – mivel önálló, két külön régió lett mindkettő – együtt kell működnie a fejlesztések összehangolásában, az uniós pályázatok lebonyolításában.
A vízkérdés megoldása mellett Szabó az agglomerációs tanács kiemelt tennivalói közé sorolta a közoktatási infrastruktúra fejlesztését, ami Pest megye elmúlt évtizedbeli népességrobbanása miatt elodázhatatlan.
A parlamenti döntés értelmében a közgyűlési elnöknek 60 napon belül kell megszerveznie a fejlesztési tanácsot, amely várhatóan október elsején kezdheti meg az érdemi munkát.