A Ráckevei Dunaági Horgászszövetség adatai alapján 1-1,5 tonna süllő- és csukaivadék, illetve egyéb kisebb halak pusztulása figyelhető meg. Emiatt a szervezet feljelentést is tett, közölte kérdésünkre válaszolva az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője. A horgászok szerint egyébként a hétvégi, hirtelen lezúduló, nagymennyiségű csapadék mosott szennyvizet a KisDunába a Délpesti szennyvíztisztítóból.
Siklós Gabriella az OVF szóvivője azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy
„A jelenlegi aszályos időszak miatti amúgy is kevéssé jó vízminőséggel állunk szemben, az oxigéntelítettség relatív alacsony, hozzájárulhat a halak, főleg az ivadékok pusztulásához. A Dél-pesti szennyvíztisztítónak ugyanakkor nincs záportározó-kapacitása, többször előfordult, hogy nagycsapadékos események idején a rendszer átmenetileg nem bírja el a terhelést.”
A védekezésért és beavatkozásért a területileg illetékes vízügyi igazgatóság a felelős, jelen esetben a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az illetékes szerv. A szakemberek már a folyó több pontján vettek vízmintát és több ponton megkezdték a víz levegőztetését a legkritikusabb szakaszokon telepített szivattyúkkal és úgynevezett mozgó truxorokkal, azaz a vízre tervezett speciális gépekkel. Ezek az eldugottabb beszögellések, holtágak levegőztetését tudják megoldani. A méréseket a nap folyamán folytatják, szükség esetén a szivattyúkat áttelepítik, hogy így akadályozzák meg a további halpusztulást.