A Pest megyei 11-es választókerület ellenzéki jelöltje (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd) szerkesztőségünknek elmondta, hogy Juhász Zoli’ – ezen a néven szerepel facebook oldalán, és így ismerik a közösségében is az aktivistát – az orosz-ukrán konfliktus kezdete után nem sokkal kezdett jótékonysági akcióba, hogy segítsék a határon át hazánkba érkező menekülteket.
Jánosi-Lesi Ágota elmondta, hogy csütörtök hajnalban indulnak el a szállítmánnyal, addig gyűlnek az adományok. Elsősorban tartós élelmiszereket, tisztálkodó szereket gyűjtenek. A pontos listát, és a gyűjtőpontok elérhetőségeit az alábbi posztban találja meg.
Az adományok célba érkezéséig még eltelik három nap, mondta kérdésünkre válaszolva Jánosi-Lesi Ágota. Addig azonban még sok minden történhet, bár reményei szerint nem fog tovább romlani a helyzet. A politikus asszony arra számít, hogy nagyon sok, rettenetes sorsú emberrel találkozik.
„Ez lelkileg biztosan nagyon megterhelő lesz, de a feladat most az, hogy kipakoljuk és átadjuk az adományokat.”
Az orosz-ukrán konfliktus hazai hatásairól a jelölt elmondta, hogy véleménye szerint Orbán Viktor hibát hibára halmoz. A bevezetett uniós és nemzetközi szankciókhoz a magyar kormány egy vagy fél nappal később csatlakozik.
„… mindig legutoljára, amikor már akkora rajta a nyomás, hogy tudja, nem térhet ki előle. Ez pávatánc.”
Álláspontja szerint ezzel a kormánnyal nem mondhatjuk azt, hogy biztonságban vagyunk. Jánosi-Lesi Ágota kifejtette, hogy a hírek szerint az orosz parlament és az orosz nép sem támogatja ezt a háborút,
„… ebben a kérdésben most Putyin gyakorlatilag ugyanúgy magára maradt, ahogyan Orbán Viktor az EU-ban.”