A MÁV Zrt szerkesztőségünknek küldött közleménye szerint a Soroksár és Kelebia országhatár közötti szakaszon elkezdődött a szükséges szakanyagok, betonaljak, zúzottkő, sín szállítása, tárolása – elsőként Kisszálláson, majd ezt követi a munkaterületek előkészítése a meglévő, elhasznált állapotú vasúti pálya elbontásához.
A korszerűsítés több mint 150 km-es szakaszán – a kétvágányú pálya megépítésével – összesen 339 vágánykilométer hosszban valósul meg a vasútfejlesztés. A kivitelezés előkészítő szakasza az elkövetkező hónapokban nem érinti a vasúti utazási lehetőségeket, a vonatok továbbra is a meghirdetett menetrend szerint közlekednek.
A jelenlegi tervek szerint az engedélyeztetésnek és a beruházásnak 2025-re kell elkészülnie.
160 km/óra lesz az engedélyezett sebesség, ehhez 188 ezer négyzetméter zajvédő fal épül. Az újonnan épített peronok magassága a sínkorona felett 55 cm magas lesz, amely minden utas számára biztosítja az akadálymentes be- és kiszállást az esélyegyenlőség érdekében. Öt új állomásépület lesz: Délegyházán, Kiskunlacházán, Dömsödön, Fülöpszálláson, Kiskőrösön; továbbá a mostani, meglévő épületet felújítják Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Kunszentmiklós-Tass, Szabadszálás, Kiskunhalas és Kelebia vasútállomásain. Ezen felül 410 új P+R, 440 új B+R parkoló áll majd az utazók rendelkezésére. Új gyalogos aluljárókat hoznak létre és új lifteket telepítenek Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Délegyháza, Kiskunlacháza, Kunszentmiklós-Tass, Fülöpszállás, Csengőd, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunhalas, Kelebia utazói számára.
A vonalra új biztosítóberendezés kerül. Fejlesztik az utastájékoztatást, új élet- és vagyonvédelmi berendezéseket telepítenek, peronkamerákkal növelve a biztonságot. A teherszállítás számára az új pálya lehetővé teszi majd a 225 kN tengelyterhelést és az állomásokon a tehervonati fogadóvágányok 740 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesznek alkalmasak.
Palkovics László, a Budapest-Belgrád projekt kormánybiztosa, innovációs és technológiai miniszter a beszédében kiemelte:
„A Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a leggyorsabb szállítási útvonalat a görögországi kikötők érintésével a Távol-Kelet és Nyugat-Európa között.”
Homolya Róbert, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója elmondta:
„A felújítással Budapest és Belgrád között jobb vasúti pálya áll majd a rendelkezésünkre, mint Budapest és Bécs között, hiszen több mint 140 km-en 160 km/h-s lesz az engedélyezett sebesség…A projekt megvalósítása a több mint egy évszázada megkezdett munka befejezésének is tekinthető, amire a kormányzati szerepvállalás, a MÁV-val tavaly megkötött támogatási szerződés és a kínai Eximbank által biztosított előnyös és biztonságos hitelszerződés ad lehetőséget.”